Solohov, Mihail: Új barázdát szánt az eke; Fordította: Sivó Mária; Q 106

- 81 Dávidov: Uljana: Ignatyenkova« Scsukar: Nagulnov: Nagyanyó! Fel lábbal a sirban vagy, oszt mégis verekszel! Hadd legyintsek én is egyet neked, legalább egyszer, jó? /Az asszonyokat felbőszitette, az ütések meggyorsulnak és kegyetlenebbek lesznek. Ignatyenkova Davidovot bottal ütlegeli, Dávidov kitépi a botot a kezéből./ Bottal ne üssetek! /összegori a botot/ /nekiront Davidcvnak./ Hagyjátok csak, hadd verem be a pofáját! A pofáját! Eriggy, eriggft ebfajzat, mert ugy kupán váglak, hogy örökre elszenderülsz. /Az asszonyok lökdösik Davidovot. A hombár mögül előmerészkedik az ijedt So sukar apó./ Megölik! Uram isten, megölik a mi Szenijónunkat! Átkozott boszorkányok! Kihez menjek? Hova szaladjak? Makfcrhoz kell, Makaruskához! /Elrohan az ellenkező irányban./ Sötétedés. Proscenium A szinpadon Makar Nagulnov. ... Még vagy fél verszta és otthon vagyok... Otthon!,.. Elbúcsúzom Andrejtól és Davidovtol, fölveszem a köpenyemet, amiben a lengyel frontról hazajöttem s agyonlövöm magam. Nincs már semmi, ami az élethez kötne! És a forradalom nem vészit emiatt semmit. Vannak sokan, akik érte harcolnak. Dávidov majd bizonyára ezt mondja a siromnál: "Ha ki is zárták a pártból Nagulnovot, mégis jó kommunista volt. Nem helyeseljük, hogy öngyilkos lett, ez tény, de azt, amiért o harcolt a világ ellenforradalma ellen, végrehajtjuk!"