Solohov, Mihail: Új barázdát szánt az eke; Fordította: Sivó Mária; Q 106

- 82 /Elmosolyodik Davidov kedves neve hallatára. Szünet. Arcához emeli forgópisztolyát./ És Bannyik? Ott járkál majd a tömegben, elégedetten mosolyog és ezt mondja: "Egy már kinyújt ózott, hála a jó istennek! Eb módjára pusztult el, a kutya!" /Nagulnov arca egy pillanat alatt átváltozik, leereszti a revolvert./ Azt már nem, gyalázatosak, nem lövöm agyon magam!...» Nem ezért öntöttem vérem a frontokon, rongáltam meg a szivemet és esküdtem fel, igaz hittel, Lenin elvtársnak!... Mennyi gond, kötelesség van még hátra! És mennyi aljasság van még ezen a földön!... Pfuj, kiszáradt koró vagy te, J&kar Nagulnov! Nem, nem fogtok tort ülni fölöttem! Ha végzünk a vetéssel, rögtön megyek a körzeti pártbizottsághoz! Visszavesznek! Elmegyek akár Moszkvába is, a Központi Bizottságoz! S ha nem sikerül, akkor majd mint pártonkivüli harcolok a férgek ellen! /Elteszi a revolverét. Megjelenik lihegve Scsukar apé/ Scsukar: Mákaruska! Meg van hát! Mit hűsölsz itt?... Mi Davidov elvtárssal a halál árnyékában vagyunk, te meg sétafikálsz?! Nagulnov: Mit fecsegsz, mi történt? Scsukar: ' Szaladj, fussál, foszto^tják a hombárt, Davidovot még megölik! Fuss! /Nagulnov elrohan. Scsukar utána./ Sötétedé* Ismét a kozákfalu terén. A felbolydult asszonyok, Davidov mögött szorosan felzárkózva, visszatérnek. Davidov arcán kék foltok, csupa vér. Inge, nadrágja öszszeszaggatva. Davidov nagy erőfeszitéesel mosolyog.