Salacrou, Armand: A katona és a boszorkány; Fordította és átdolgozta: Tamás László; Q 34

JUSTINE.- Igen, mert rászorul sajnálkozásomra. MÓRI®.- ARKor miért nem menekülsz? JUSTINE.- Mert újra elfogatna» MÓRIC.fi tudja? Talán, itt marad'. 'k egyedül, mozdul tlanul, álmaimmal JUSTINE.- És velem mii lenne? MÓRIC.- Nem térnél vissza Favart-hoz? JUSTINE.- Hogyan, nézhetnék a szemébe? MÓRIC.- Szégyelnéd, hogy egy ilyen embert szerettél minién? JUSTINE.- Ha már esek történelmi eplék lesz Fenséged, akkor najdl könnyebb lesz rendezni ügyeimet Favart-ral. Béj|d0»5)riRendezni? Ugy beszélsz, mint egy mosónő? JUSTINE•— Egy magányos nőnek annyi gondja van, hogy rendben kell tartt ni az érzelmeit akár a fehérnerüsszekronyt* MÓROK!. - Kifogyhatatlan vagy az olyan szavakban, -amelyek fájdalmat okos nak. JUSTINE.- Nem, Fenség, az a baj, hogy Ön csak most fodezte fel a szenvedés 3DciLK mesterségét. Hogyan sajnálom,amikor közömbös szahkat kell hallgatnia szerelmes füllel. MÓRIC.- Majd legyőzöm a közömbösséged. JUSTINE.- Hogyan, milyen ágyúval? MÓRIC.- Szerelmem nem érint? JUSTINE.- Egyedül a teste érintett és azt megéreztem, mert nagyon kövé MÓRIC.- Hiába gúnyolsz. Azzal is csak jobban magadhoz lamcojbáz. De megállj: megtörlek. Még mohdod te nekem: szeretlek. JUaSINE,

azon a hányon

.- De én szetetem, Móric. MÓRIC.- Ne koptadd el ezeket a szavakát. Várj, várj, majd csak akkor mond ki, ha el Ue már gondoltad is...Mit kivánsz Justine? Neked adom egész világot. JUSTINE.- On az ur, én a rabszolga. De olyan rabszolga vagyok, aki nem türi a szolgaságot. így Ön sem az ur és nem tehát ellenem: semmit. M^RIC.- Nem igaz: bármit megtehetek érted. JUSTINE*- Például meg tudná akadályozni, hogy meghaljak? MÓRIC.- Az emberek, sajnos, csak ölni tudnak. JUSTINE.- Kedves börtönőröm. M RIO.- ^des galambon, nem vagyok ón börtönőr. Fogyol vagyok, aki most fedezi fel a szereimet. JUSTINE.- '.z ön korában , ön a század Don Jüanja? MÓRIC.- Ez igaz, de soha nő nekem még nem állott ellen. Dea többi nő eltűnt az életéeből, mint a lehűlt faluvél a folyón. Te vagy az életem folyója. Eddig mindenki szórakoztatni akart és untatott. Féltek a ha„ j ragomtól, d e még jobban az ásitásomtól. Mind egyfc. ma volt. De te, te más vagy szivem, édes gondja...