Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

A KISFALUDY SZÍNHÁZ Az első igazi óbudai színházat a Duna-parton, egy elhagyott bőr­gyári raktárépületből Bernthaller Adolf és Bayer építészek ter­vei szerint, 40 ezer forint költséggel Serly Lajos építtette. A színházat 1896 októberében kezdték építeni, s 1897. február 20-án nyitották meg. Serly Lajos zeneszerző, karnagy, Blaháné kedves muzsikusa volt. Pozsonyban szervezett először zenekart a gimnáziumban. Az Országos Zeneakadémia elvégzése után Brassóban Sztupa Andor tár­sulatának karmestere, 1880-ban pedig Berlinben volt dirigens. Azután hazatért Szabadkára, hogy onnan a Kolozsvári Nemzeti Szín­házban vállaljon másodkarmesteri posztot. 1890-ben Feld Zsigmond Városligeti Színkörében dirigált, 1896-ban az ezredéves kiállí­tás Ösbudavára nevű mulatótelepén vezényelt. Egész vagyonát be­leölte a Kisfaludy Színházba, de hiába! Egy év múlva már a londoni néprajzi kiállítás területén di­rigálta 69 tagú zenekarát. 1905-ben, ötvenéves korában kivándo­rolt Amerikába, ahol 1914-ben magyar színtársulatot szervezett. 1921 szeptemberében a New-York-i magyarság fényesen ünnepelte ötvenéves jubileumát. A főváros ötödik állandó színháza, a Kisfaludy Színház a Lajos utcában volt. Rokokó homlokzatán a színészet három alle­gorikus alakja, Thália, Terpsyhoré és Musica állt, és fogta kö­rül Óbuda címerét. Két ablak közé pedig Kisfaludy Károly mell­szobrát állították.Ez már igazi színház volt; páholyokkal, 450

Next

/
Thumbnails
Contents