Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

férőhellyel, vasfüggönnyel. Csergő Hugó, a Fővárosi Lapok vasárnapi mellékletében így írt a megnyitóról: "Fővárosi embernek valóságos kis utazásra kell készülnie, ha meg akarja látogatni legifjabbik színházunkat, a Kisfaludy Színházat. Ó-Budán, csinos rokokó homlokzatával a Dunára néz az új színház. Oldalfala még vakolatlan, környezete még rendezetlen, imitt-amott kisebb-nagyobb homokbuckák, esetleg sártócsák: ez a keretje az új múzsatemplomnak, ahonnan Thália felkent papnői és papjai magyar nyelven hirdetik a magyar művészet igéit. Fontos és szép kulturális hivatása van ennek a színháznak Ó-Budán, ahol a lakosság nagy része nyelvre nézve még mindig nem magyar. És csak dicséret illetheti Serly Lajost, az új színház igazgatóját, aki valósággal önfeláldozattal vállalkozott erre a súlyos, merész, de hazafias feladatra. Ó-Budán eddig nem volt állandó otthona a magyar művészetnek. Nyaranként látogatott csak el oda egy-egy színésztrupp, és meghúzva magát valami fabódéban, a közönségnek meglehetős részvétlensége mellett játszott néhány hónapig. Ó-Budán színi igazgató még nem gazdagodott meg. Annál nagyobb Serly érdeme, annál önzetlenebb az ő vállalkozása, mellyel nagy erkölcsi és anyagi áldozatok árán, sok ambícióval, imponáló bátorsággal teremtett a magyar művészetnek állandó templomot ott, ahol bár a legnagyobb szükséget pótolja, egyszer s mind üzleti szempontból a legkedvezőtlenebb talaj kínálkozik rája. ... Aránylag elég nagy előcsarnokból jutunk a földszintre, míg jobbról-balról lépcső vezet a páholyokhoz és az erkélyre. Az