Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

házát. Az Óbudai Színkör megnyitását megelőzően a színház érdekében egyre, másra jelentek meg cikkek a lapokban; "A színészet mindenütt a kultúra terjesztésének egy hathatós eszköze, Magyarországon meg éppen missziót teljesített és teljesít ma is sok helyütt. Hogy a fővárosnak mennyire mostoha gyermeke Buda, itt is szembeötlő. ... Ez idén akadt egy merész színigazgató, aki Ó-Budán ütötte fel a sátorfáját, és pedig mint látszik, elég szíves fogadtatásban részesült az ó-budaiak részéről. A pesti oldalon van 2 országos és egy fővárosi színház fényes, megfelelő palotában. Ezen felül a főváros szükségesnek találta a városligeti arénát, amelyet berakott téglafalakból egész csinosan újra felépítettek, és egész jól felszereltek és amelyhez a sűrű lóvasúti közlekedés, az omnibuszok stb. a hozzáférhetést is igen könnyűvé teszik, évi 6 ezer forinttal szubvencionálni. Ez ellen nincsen szavunk. Elvégre Feld Zsigmond, a városligeti direktor derék ember, nagy családja is van, mint német igazgató nem exisztálhat a fővárosban, színtársulata pedig olyan gyenge erőkből van összeállítva, hogy azt a fővárosi közönség még nyári színpadon sem veszi be, és így alig jár valaki a múzsák e szellős hajlékába: mindezeket tökéletesen akceptáljuk, le is vonjuk a konzekvenciát, hogy t. i. ezért kell a Városligeti Színkört 6 ezer frt-tal szubvencionálni. Hanem az már csakugyan eredeti, hogy ezzel szemben Budán, ahol semmiféle színház nincsen, ahol a Krisztinavárosi Színkörbe oly körülményes, sőt rossz időkben alig lehetséges eljutni, ahol inkább is van szükség magyar színészetre, mint a Városligetben - ott a főváros megelégszik 18