Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

A múlt században Óbuda - bár szőlőtermelő jellegét megőrizte tovább iparosodott. 1835-ben Széchényi István kezdeményezésére hajógyár létesült, s már 1836-ban vízre bocsátották az első gőzhajót, az Árpádot. A Duna Gőzhajózási Társaság Óbudai Hajógyára mintegy 3D holdnyi területen feküdt. A gyár szigorúan tagolt szervezet, ahol nemcsak a hajótestet építették meg, hanem a hajók teljes berendezését, gépezetét is, éppúgy, mint a hajófedélzetet beborító ponyvákat. Az itt dolgozó mintegy két és fél ezer főnyi munkásságnak a bérekben megmutatkozó rétegződése is világos és jól tagolt hierarchiára utal. A gyár szigorú fegyelmének keretén belül már tapasztalható bizonyos munká

svédelem is. Óbuda másik legnagyobb üzeme ekkor a Concordia Gőzmalom, mely már igazi, teljesen gépesített nagyüzem volt. Az év minden napján mind a 24 órán át jártak a gőzgépek; a munkások általában 1 forint 20 krajcár napi bért kaptak. A munka nem volt könnyű, hiszen a levegőben ott lebegett a finom és kiszűrhetetlen malompor, ami beette magát a tüdőbe, s ami ellen semmiféle orvosság nem használt. A munkások körében tapasztalható volt a nyugtalanság, s amikor öt ember munkáját hárommal akarták elvégeztetni, fenyegetőzni kezdtek, sőt támadólag léptek fel. A tulajdonosok kénytelenek voltak engedni a munkások követeléseinek. A 19. század elején a módosuló polgárság építkezései alakították a város arculatát. A régi Óbuda korban utolsó jelentékeny épülete az 1820-ban épült monumentális, klasszicista zsinagóga. (Ma helyreállítva a Televízió egyik stúdiója.) Az 1872-ben Óbudára látogató utazó már a "magyar Lyon" néven ismerhette meg. Ekkor alapozódott meg a város később oly