Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)
híres textilipara. Goldberger Ferenc helybéli aranyműves kitanulta az indigófestést, és 1785-ben kékfestő műhelyt alapított. A manufaktúra gyorsan fejlődött, s a textilipar egyik hazai bázisa lett. Máig "Goli"-nak emlegeti mindenki az óbudai textilgyárát is. A város további fejlődését elősegítette, hogy 1872-ben egyesítették Budával és Pesttel. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa Ó-buda szabályozási tervét 1882-ben átdolgozta, majd a tervet 1895-ben revidiálta. A Közmunkatanácsi jelentésben olvasható, hogy e városrész kígyózó utcái, ezek összekuszáltsága máris a Tabánra emlékeztetnek. A szabályozásnak véget kellett vetnie az eddigi építkezési modornak. E célból szabályozták a Dunapartot. A szabályozás folytán nyert területen öt házcsoport s egy befásított terület alakult ki. Szabályozták a Fő utcát, a mely az egész óbudai területet átszelte. Elhatározták a Korona, a Flóris, a Miklós és az Erzsébet utcák kiszélesítését, s a temetők kihelyezését. 1907-ben Ferenc József megkoronáztatása emlékére törvényt hoztak, melynek nyomán újból felépítették azt a templomot, amelyet Szent István az óbudai határban Árpád sírja fölé emelt. Az egész óbudai kérdés összefoglalását tartalmazza az 1907. évi jelentés, amelyben azt olvashatjuk, hogy tekintettel a fővárosnak örvendetes fejlődésére, a Tanács feladatának tekintette Óbudára vonatkozólag is olyan szabályozási tervet kidolgozni, amely egyfelől felöleli Óbudának úgy a belső, mint a külső sík területét, s e városrész fejlődésének biztos alapját képezheti, másfelől kapcsolatba hozza Óbudát a főváros világvárosias fejlődésének indult részeivel.