Alpár Ágnes szerk.: A Városligeti Színkör, 1889-1934. 1991 (Színháztörténeti füzetek 79, Budapest, 1991.)

A SZÍNKÖR

bohém emberre. (Mit kér jubileumára Feld Matyi a közönségtől? Váltsák ki a zálogcéduláit!) Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Feld Mátyás idejében a történelmi-társadalmi körülmények alaposan megváltoztak. Könnyű leírni olyan summázatot, hogy "A magyarrá asszimilálódott fővárosban a Feld-család a német színészet utolsó menhelyét teremtette meg, hogy ugyanő tegye magyarrá is, segítve színészetünk immár teljes megnagyarosodását. " (Erzsébetváros. Szerk. Tímár Andor. Bp. Főv. VII. ker. Tanács VB.) De mivel indokoljuk Feld Mátyás 1924-ben bemutatott Nincs már zsidó Pesten ! , vagy 1929-ben Nehéz zsidónak lenni... c. darabját, hacsak nem azzal, hogy ekkor már valóban nehéz volt zsidónak lenni Pesten . Az 1922-ben bemutatott Ahogy mi kinézünk! című revü bemutatójáról szóló egyik kritikából: "... teljes tudatában vagyunk annak, hogy Feld Mátyás bohózatának elmaradása egyszerűen azt jelentené, hogy nem gilt az idei nyár! Mert kereken huszonöt esztendeje annak, hogy a népszerű szerző első darabja, ha jól emlékszem Schlézinger, ne hagyd magad! színre került a Feld arénában, s ezzel egy csapásra megteremtette azt a sajátosan burleszk, pesti zsargonos aktualitásokba kapcsolódó revűt, mely azóta a pesti nyár egyik legsajátságosabb színfoltjává lett. A mai generáció alig is értené meg, ha elmondanám, mit jelentett azelőtt egy Feld Mátyás premier. De én még emlékszem boldog békebeli gyermekkorom drága, tipikus alakjaira, a söröző kedélyes kispolgárokra, békés úri és női divatárusokra, ügynökökre, a kövér, fűzőbe préselt családanyákra, a gomblyukvirágos iparoslegényekre, a színház körül ólálkodó kis jasszokra, akik az alkalmas pillanatra vártak, hogy besurranhassanak a nézőtérre. Egy-egy viccen, pesties kiszóláson azután heteken át nevetett az egész város... és a pesti zsargon nyelvnek első színpadi felhasználója kétségtelenül Feld Mátyás volt. Azóta természetesen ez is veszített újszerű voltából, hiszen jóformán minden kabarétréfánk ezen a nyelven van írva, de Feld Mátyás még mindig ért ahhoz, hogy kezét ennek a különös, lerongyolt és mégis élni vágyó városnak ütőerén tartva, megérzi, hogy melyek azok a vágyak, kér-