Alpár Ágnes szerk.: A Városligeti Színkör, 1889-1934. 1991 (Színháztörténeti füzetek 79, Budapest, 1991.)

A SZÍNKÖR

FELO (Rosenfeld) ZSIGMOND 1849-ben született Spácán (Pozsony m.) (+ 1939. november 2. Budapest); még gyermekkorában szüleivel Bécsbe költözött. A bécsi szfniiskolán tanult, ahol Schratt Ka­talinnal, Girardival és Sonnenthallal tanulta végig a színészi inaséveket. Heinrich Laube ösztöndíjat eszközölt ki számára, né­metországi tanulmányútra. 1867-ben a Josefstädter Theater, 1871­ben a Laube-színház tagja. 1875-ben szerződtette Svoboda Albin német színigazgató a Városligeti Színkör be színésznek. Játszott a Gyapjú utcai német színházban is ( Deutsches Theater in der Wollgasse) , a Haramiák ban, az Ármány és szerelem ben, Birch­Pfeiffer rémdrámáiban, de legtöbbször a Kirchfeldi pap címsze­repét játszotta. 1876-ban a Hermina téri Színház (Herminen­städter Theater) igazgatója, 26 esztendősen. Ez a színház a mai Operaház helyén állott, a színház körül piac (Schiffmannplatz ) volt. Ugyancsak ez évben házasságot kötött Plesch Mátyás gyáros lányával, egyik tanúja Jókai Mór, másik Svoboda igazgató volt. Harmincöt éves korában tanult meg magyarul, 1883-ban már magyar nyelven játszotta a Kirchfeldi pap ot a Kolozsvári Nemzeti Szín­házban. 1879-től bérelte a Városligeti Színkör t. 1888-ban "Feld Zsigmond a városligeti német színkör derék igazgatója szeptem­ber 6-án lépett fel a budai színkörben a Kirchfeldi plébános címszerepében. A szépszámú közönség az egész előadás tartama alatt nagy figyelemmel kísérte korrekt előadását s művészi játé­kát, és több ízben zajos tapsokkal fejezte ki elismerését. Tisz­telői két babérkoszorúval is meglepték a művészt. Óriási nehéz­ség oly nyelven interpretálni a színpadon, melyet nem az anya­tejjel szívtunk magunkba." (A Színpad. Szaklap a magyar színé­szet köréből. 1888. szeptember 16-án. 28. sz.) 1888-től kezd­ve rendszeres gyermekelőadásokat rendezett magyar nyelven, kez­detben a Városligeti Színkör ben , 1889-94 között Fővárosi Gyer­ mekszí nház néven az új Lövölde dísztermében (Rottenbiller utca 37/b.). A ligeti színházában csaknem mindvégig. A Lövölde téri bérház udvari traktusának emeletén volt az a csinos, elég nagy modern terem, amelyben egy ideig Sziklai Kornél téli színháza, a Feld Gyermekszínház , majd 1904-ben a Thália Társaság műkö­dött , később Odeon Mozi lett, ma a Hanglemezgyártó Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents