Alpár Ágnes: Az István téri Színház 1872–1874 (Színháztörténeti füzetek 76., Budapest, 1986)

AZ ISTVÁN TÉRI SZÍNHÁZ TÁRSULATA

Balogh Károly felesége, 1842-ben lépett szín­padra., ismert komika volt. Meghalt 1881-ben, Nagy­váradon . Bényei Istvánná , Harmat h Emma, operetténekesnő 1843-1915. Apja súgó, anyja, primadonna, testvé­rei (Ida, és Ferenc) is a, színipályán működtek. Már tizennégy éves korában játszott latabár Endre tár­sulatánál, Miskolcon. 1859-ben a, Nemzeti Színház szerződtette, aztán Budán játszott, ma.jd Miklosy színházánál, operettekben. 1863-ban férjhez ment Bényei Istvánhoz, aki akkor már neves iga.zgató volt, s bejárta, vele a.z országot, sőt Bécsben is megfor­dult. 1896-ban nyugdíjba ment. Főbb szerepei; Garymed a SZÉP GALATHEÁban, Pamela, a, DUNANAN APÓban Dajka,, Boulette a. 'KÉKSZAKÁLLÚ HERCEGben, Roland a, FECSEGŐKben, MARCSA a TÜNDÉRLAK MAGYARHONban, stb. Boros s, La,j os buff ó • 1863-ban lépett színpadra.. Színművét ENYINGI TÖRÖK BÁLINT címmel Debrecenben mutatták be 1886­ban. Breznay Geyza. jellem I84O-I9II. Szülei ellenzésére lett színésszé 1858-ban (apja főorvos, anyja, Kossuth Karolina,, Kossuth Lajos nővére). A legjobb vidéki társula,­toknál működött, a, legjobb buffokomikusok egyike volt, aki mint rendező is jó hírnévre tett szert. Nagy lelkesedéssel működött a.z Országos Színész­egyesület nyugdíjintézete f ölvirágozta.tásán , ahol dísztaggá, majd a, gondnokság vezetőjévé választot­ták. 1901-ben nyugdíjba, vonult. Színműve a, KET HU­SZÁR ÉS EGY BAKANCSOS című népszínmű. Breznavné Balogh Róza. Breznay Geyza, felesége, Balogh István színigaz­gató leánya, 1838-1896. 1858-ban lépett a. színi pályára mint társalgási és komika színésznő. A nagysurányi színészmenedékházban halt meg.

Next

/
Thumbnails
Contents