Alpár Ágnes: Az István téri Színház 1872–1874 (Színháztörténeti füzetek 76., Budapest, 1986)

AZ ISTVÁN TÉRI SZÍNHÁZ TÁRSULATA

Császárné Mária hősnő Császár Miklós színész neje, férje egyike volt a, legképzettebb színészeknek, egy időben a, Budai Népszínház rendezője, majd a, szegedi színház mű­vezetője volt. Kárevits Mária 1840-1885. több vi­déki városban működött, végre révbe jutott és a. Nemzeti Színház szerződtette. Fia Császár Imre a, Nemzeti Színház örökös tagja. volt. Dancz La„ios s egédszínész. 1849-1906. Színésszé 1866-ban lett, 1884-ben színiga.zgató. 1887-ben rendőrségi szolgálatba, lé­pett. Dobocsányi Gyula karda.1 nok 1852-189 3. Mint komikus lépett a színipályára,, 1870-ben. Egy időben a, budai és pesti Népszínház kedvelt tagja,. 1880-ban a Nemzeti Színház súgónak szerződtette. 23 évig volt a, pályán. A Horváth Színkör tagjaként hunyt el. Faludi Ant al 1851-ben Nagyváradon született. Gyulai Pál tá­mogatásával beiratkozott a színiakadémiára,. Első szerződése a, Miklósy-féle István téri Színházhoz kötötte. 1873. IV.1.-én a Nemzeti Színház szerződ­tette, itt ülte meg 1901-ben huszonötéves jubileu­mát. Negyven évi működés után nyugdíjba, ment és hivatalnoki állást vállalt. Fehérvári (Erovics) Ottó 1845-1913. Miklosy Gyula társulatánál lépett színipályára 1865-ben, Siklóson. 1904-ben nyugdíj­ba, ment. Felesége, Fehérváriné Mat ók Mária, (Pong­rácz Anna,) 1846-1916. Színpadra lépett Miklosy Gyulánál 1868-ban. Nyugdíjba, ment 1899-ben. Halász Albert 1847-1893. Színpadra lépett 1866-ban. Káldv Gvula. 1838-1901. Tanulmányait a, pesti Zenedében kezd­te s Bécsben fejezte be. 1858-ban a, kolozsvári Nemzeti Színház karnagya. 1860-ban a, Bukarestben vendégszereplő magyar operatársulat igazgatója...

Next

/
Thumbnails
Contents