Mályuszné Császár Edit: László József (Színháztörténeti füzetek 23., Budapest, 1959)

a bölcsesség és a kedély. "Borsod Vármegye Színjátszó Társulata" nem kötötte művészi pályáját csupán a megye területéhez, hanem el- eljárt Kassára, hőt Debrecenbe is. Legnevezetesebb debreceni ideje - alig egy évvel a Pesti Magyar Szinház megnyílta előtt - az 1836.-i volt, amikor tagjai sorába tartozott Arany János.Tévedések elkerülése végett sietve meg kell jegyeznünk, hogy nem Páncsy és László színtársulatának az impressziói véstek fájdalmas nyomokat a színészi élettől megundorodó költő lelkébe. Fáncsyék meglehetősen nagy számú, megyei támogatásban részegülő és a kor színvonalának megfelelően értékes műsort bemutató társaság voltak. Schiller, V.Hugo, Dumas p., Vörösmarty kerültek színre, s igy nem kell csodálkoznunk a bódu— laton, amibe a kollégium mint'i-diákja láttukra került. Hogy az alatt a két hónap alatt, amig Fáncsyékkal játszott, nagy szerephez nem jutott, az éppen nem szokatlan: László, akiből a legnagyobbak egyike lett, évekig játszott effélét ... 1836. máj. 1—én Fáncsyék program-szerüen hagyták el Debrecent. Hem valőszinü, - mint erre már Bayer is rámutatott hogy éppen csak a társulat egyik tagja ne tudott volna a tervbevett utazásról. Hogy Arany mégsem követte az ország e gyik legjobb társulatát, hanem, szűkebb hazájához ragaszkodva, egy csepűrágó-társaság hálójába került, erről csak maga tehetett. Mikor László Debrecenben, mint társ-igazgató jelent meg, már túlesett fiatal élete első nagy tragédiáján. Felesége, Éder György leánya, Terézia, akivel minden valószínűség szerint igen boldogan élt, 1833-34 telén meghalt. Mikor a gyászeset után a fiatal férj először lépett a miskolci közönség elé, reményét fejezte ki, hogy végső pihenőjét ő is ebben a városban fogja feltalálni. Az életirónak akaratlanul is egy szinész-levélre irt glossza jut az eszébe: "stb. Oh, oh, micsoda satöbbek következtek még ezek utáni" /Prielle Kornélia széljegyzete 18'8-ban húgához, Prielle Emili-