Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
- minthogy uniformizált - kultúra ellen folytatott harcban minden egyforma volna. A párhuzamos utakat azonban hidak kötik össze, s itt-ott vannak közöttük érintkezési pontok is. Autentikusságot és spontaneitást, az emberi lehetőségek teljességét, a másokhoz fűződő kapcsolatokat keresik a maguk módján valamennyien. Másképp festenek az itt felvázolt folyamatok a határainkon túl, az Egyesült Államokban, Japánban, Mexikóban, Nyugat-Európában - ez nem igényel különösebb magyarázatot. Minden alkotó a saját valóságával folytat párbeszédet, azt tagadja, amit ma már nem bir elviselni, s amiről tudja, hogy azt nem is szabad tovább eltűrni, mindenki a konkrétan adott történelemtől függ. Innen adódnak a mi parateátrumunk sajátos tulajdonságai, ezért van benne annyi elkeseredett düh a megcsontosodott és deformált ideológiával szemben, mely helyett, hogy, eredeti lehetőségei szerint értelmet adott volna az életnek, tragikussá tette azt. A parateátrum tehát nálunk is, mint ahogy máshol is, azért keletkezett, hogy a dolgok elveszett értelmét visszahozza. Kész megoldások, vagy végső döntések nélkül, világnézeti alapok nélkül, és anélkül, hogy a dogmákat szolgálná, kijelöli azt a terepet, amit be kell járnunk ahhoz, hogy kimásszunk az apátiából és a bénaságból. Miközben a parateátrum céljairól irok, úgy, ahogy azt én látom és értelmezem, egyúttal hitvallást is teszek. Vajon ellentmond-e ez a fentebb megfogalmazott analitikus és interpretációs elveknek? Nem hiszem. Először a mérlegelt jelenség jellegéről és eredetéről tűnődtem, majd rátértem a parateátrum értelmét érintő fejtegetésekre, s a leirást és az osztályozást értelmezéssel egészítettem ki. Egyébként, ha már az itt áttekintett jelenség forrásairól van szó, miközben arról elmélkedtem, milyen okok váltották ki az egyén elidegenedése és a kiüresedett szertartások elleni lázadást, s hogy ennek nyomán milyen utópisztikus elképzelések születtek, kénytelen voltam felvenni a kesztyűt. Mert ez a kihívás nekem is. szól. Ezért nem volt lelkiismeretfurdalásom - annak ellenére, amit valaha Max Scheler fogalmazott meg -, mikor idegen véleményekre reflektálva adtam elő saját álláspontomat. Az ilyen kritika tulajdonképpen párbeszédet kezdeményez azokkal, akikkel rokonságot érzek, miközben ugyanazokról a problémákról gondolkozom. Ezek a problémák felizzítják mindazok figyelmét, akik érzékenyek arra a zavaros és veszélyes helyzetre, amibe kultúránk és civilizációnk került. Más nyelvet használtam, mint a parateátrum alkotói, de a kutatás perspektívája, amit itt felvázoltam, az ő látomásaikhoz kapcsolódik. Partnerek vagyunk ebben a " ve banqu e" játékban, amit 98
