Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Wodzimierz Pawluczukt: Az expedíció

igényel, valamint érzékenységet, és olyan zavart keltő problémákat hoz magával, hogy azok elnyelik a tudatot, kiszakítják azt teljesen "normális" gondjaink és izgalmaink közül. Az expadioló "eszközei" közé tartozik a tér la, az idő is, és a változó táj is. A tér problematikussá válik, visszanyeri saját faktúráját. A normália életben, a hétköznapi nyugtalanságban az anyagi lét alveszti értékét, inkább fogalmak, mint dolgok között élünk, a tárgyakat bizonyoa eszmék megvslósulási formájának nézzük, s nem látjuk magukat a dolgokat. Abban a térben, amit le kell győznünk, nehéz kételkedni az "itt és most" létezésében. Ahogy nő a fáradtság, úgy lesz a kapcsolat egyre közvetlenebb a tájjal, úgy fogynak a szavakba öntött gondolatok és maguk a szavak, úgy kap egyre nagyobb jelentőséget a világ elementáris, fizikai érzékelése. Ez különösen fontos a gyalogos, vagy más, nagy fizikai erőfeszítést kívánó expedíciók esetében. Muszáj valahogy kitalálni, hogyan lehet az alapvető fizikai szükségleteket - az álmosságot, az éhséget, e szomjúságot - kielégíteni. Ez az, ami az expedíció eszközének érzelmi és axiológiai sűrűségét létrehozza, s ez adja értékét is, függetlenül a céltól. Az expedició - hacsak nem magányos vándorlásról van szó közösségi aktus. Ez a közösség többé-kevésbé izolálódik a külvilágtól, olyan emberekből áll, akik az expedíció idejére félretették a társadalmat, annak gondjaival és problémáival együtt, elhagyták természetes környezeteüket - a családot, a várost vagy a falut, a munkahelyi környezetet. Ennek a csoportnak közös erőfeszítéssel, egymás kölcsönös támogatásával és segítségével kell legyőznie az expedició nehézségeit, minden feszültségét és veszélyét. Különösen intenzív tehát az interakció, az emberek teljes mértékben egymásra vannak utalva, muszáj kölcsönösen reagálniuk egymásra, s nem csupán úgy, mint egy-egy szerep /mint pl. a postás, az eladó, a pincér/ megtestesítőjére. Az expedícióban való közös részvétel mély ós kitörölhetetlen nyomokat hagy maga után. Kétségtelenül találkozhatunk azzal a "másikkal", akivel manapság oly nehéz találkozni. Az expedició probléma, nyugtalanság, önmagunk visszafogása, s végül többféle értelemben is dráma - az eseményeknek dramaturgiájuk van, drámaiak az interakciók a társaságon belül, nemegyszer "egyéni drámák" is lejátszódnak. Az esetek legnagyobb részében az expedició a résztvevő szabad akaratából történik - senki senkit nem kényszerit arra, hogy vállalja az expedíció kockázatát, s a vele járó veszélyeket és nehézségeket. Ezeket az ember azért vállalja csak, mert 152