Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Wodzimierz Pawluczukt: Az expedíció
kat szavakban nem lehetett megsérteni, az egyik előadáson megjelent egy szalmából font "kigyó", hosszú, kimeredő fall^sszal. Az előadás , csúcspontján a lányok meggyújtották a falloszt - és az egy jó darabig még égett. Az előadást a templom mellett tartották, oda is pillantott néhányszor az előadáson jelenlévő plébános. Azt hihetnénk, hogy ez a jelenet megbotránkoztató és irritáló. És nem! A pap az előadás után mindössze annyit kérdezett, hogy mit szimbolizál az égő fallosz, ugyanis tudtával a szláv ritusokra nem jellemző a fallosz kultusza. Nehéz pontosan meghatározni, milyen feltételek befolyásolják a gardzienicei társulat előadásának ilyen vagy olyan fogadtatását. A megértés kulcsa lehet a hétköznapi élet formáinak: fogalma. A befogadás különféle változatai az életforma megnyilvánulásai. Ugyanazok a személyek, tevékenységek, szavak és tárgyak minden esetben más értelmet kapnak: egyszer mulatságosak, másszor démonikusak, vagy idétlenek. Az előadás játékos befogadását az határozza meg, mennyire sikerült az esti találkozó alkalmával játékos hangulatot teremteni, vagyis, hogy ez a hangulat mennyire felel meg az adott falu életének. És még valami. Lényeges még, hogy a falu lakossága milyen feszültségekkel, elvárásokkal, elképzelésekkel megy az esti találkozóra, vagyis fontos a falu tradiciója és lelki élete. A másik összetevő magában a társulatban van. Az előadásokat mindig másképp játsszák, nagy teret kap az improvizáció, hat a fáradtság, az időjárás, a táj, és igy tovább. A szinészek félnek a nyitott terektől, szeretik, ha valamilyen természetes háttér van mögöttük: épületek, hegyek, fák. Ezek az elemek - és a többi, amit még megemlíthetnénk - az előadás folyamán dinamikus kapcsolatban vannak egymással. Ha igazán játékos hangulat alakul ki, minden "illetlenség", a nézők megérintése, bevonása stb» ezt a hangulatot erősiti, szórakoznak, nevetnek, kialakul valami, amit karnevál-pótléknak nevezhetnénk. Ha viszont a nézők ilyen vagy olyan okoknál fogva belülről érzékenyek, szkeptikusak, vagy hajlamosak az önreflexióra, a szinészek minden soron következő akciója, aminek célja a karnevál életre keltése, azzal a következménnyel járhat, hogy hirtelen beugrik a második vagy a harmadik változat szerinti érzékelés. Az egész közönség hangulatáról beszélek, hiszen a nézők az előadás folyamán egymással is állandó kapcsolatban vannak. Az általános hangulat terjed át az egyes emberekre. Jónéhányszor láttam már a gardzienicei társulat előadásait, és minden alkalommal akkor örültem .168