Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Wodzimierz Pawluczukt: Az expedíció

és nevettem, amikor a többiek. 10. A dalok Menjünk azonban tovább. Az expedició harmadik napján érkeztünk Kruszynianyba. Nyugalmas, szép vasárnap volt. Kruszynianban éppen rengeteg városi ember időzött, akik ideutaztak pihenni, vagy idős rokonaikat meglátogatni. Az erdőben folyt a majális. A gardzienicei társulat megismétli szertartását: házról házra járva, muzsikálva és énekelve, a közös éneklésre kedvet csinálva hivogatja az embereket az esti találkozóra» Az esti találkozón az iskola tágas aulájában összegyűlt szinte az egész falu. A sarkokban, az ablakokban, az ajtóban szorongtak az emberek. Nem is fért el mindenki. A társulat tagjai, mint mindig, a terem közepén vannak. A földön ülnek. Közös éneklésre buzditanak. Mint mindig, most is belekezdenek egy dalba, amit még az expediciót megelőző felderítések alatt tanultak meg, s ami ezen a vidéken közismert. A felderités célja egyébként mindig a helyi folklór dalainak és szövegeinek öszszegyüjtése. Felröppent tehát a dalocska, arai vén, mint az országút, harsány, átható, dörgő, mint a tavaszi viharok szele, egyszersmind egyszerű, nsiv, szegény, mint a régi idők, a gyermekkor emlékei. Kala reczki, kala brodu, Szydra irda nudaja Tam dziauczyna braZa wodu nudaja Az egybegyűltek gyorsan elkapták a ritmust. Már a második versszaknál az egész terem teli tüdőből kurjongatott, teljes erőből a világba kiáltotta ezt az ősi dallamot, a gyermekkort, ami mintha egy pillanatra felmerült volna a feledésből, s megjelent volna itt és most. Újra előkerült a múlt, mint Proustnál, aki a gyermekkorából ismert sütemény izét érezte a szájában. Megingott, megbillent és összedőlt a folyamatos, lineáris időben létező világ. Ennek az időnek s ennek a világnak minden gondja, aggodalma, gyötrelme és baja elvesztette fontosságát. Nem.érvényes az idő múlása, érvényes ugyanakkor a múlt, jelen van, ami volt, jelen van a múltunk. Ezt mitikus időnek nevezem. A mellettem ülő néninek kicsodultak a könnyei. Ez a mitikus időbe a múltba való visszatérés által kiváltott megindultság. Elüvöltöttük hát a második versszakot - szövege éppen olyan primitiv és szegényes 169