Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Összefoglalás

szubjektivizálódik maga a drámai forma is./ A fő-téma természetesen mindig összekapcsolódik más tematikus motívumokkal, amelyek egyben szintén világnézeti problémák lecsapódásai, ilyenek például a polgári család helyzetének újraértékelése, az egyéniség modern polgári társadalomban betöltött szerepének megkérdőjelezése ill. újszerű felfogása; a nő helyzete a férfiuralmú társadalomban, a kötelesség, az illúziók és az alkotás problémája stb. Ezek ágyazzák konkrétumokba az általánosabb fő-témát, és mind visszavezethetők rá. Természetesen a tematika is az irói világkép szülötte, vagyis a müvekben az csapódik le témaként, ami az iró világképe szerint az adott kor és társadalom központi problémája. A világképnek azért van minden műalkotásban döntő szerepe, mert a mü nem közvetlen leképezése az adott kor valósáscának; a világkép mintegy a közvetítő láncszem szerepét tölti be a kettő között. Ahogyan az irói világkép szelektálja és értékeli kora valóságának tényeit és jelenségeit, azzal már egyúttal témát választ és egyben artikulálja, strukturálja is a létrejövő müvet. A dolgozat elemzéseinek /egyik/ célja éppen ennek - vagyis az irói világkép, a tematika és a drámai forma lényegbeli és dialektikus összefüggésének - a bemutatása volt. Az iró világképe és a téma /az ábrázolásra kiválasztott élettény/ már azt is eleve megszabja, hogy milyen münemü alkotás jöhet létre; illetve esetthkbai azt, hogy az adott élettény egyáltalán megformálható-e drámaként. Ezt talán legékesebben a Solness ép

itőmsflt

e

r és az Álomj át é

k példája bizonyltja. Mindkét mü alaphangja a szubjektív számvetés és szintézis; a drámai forma megtartásának igénye miatt mindkettő erősen szimbolikus és vizuális és objektivációs-technikához folyamodik, s formailag mindkettőben a drámaiságtól való eltávolodás, a drámai forma felbomlása fedezhető fel. Ez nem azt bizonyítja, hogy a kor változott meg egycsapásra, hanem azt, hogy a világkép szubjektivizálódott. S ennek bekövetkezése egyik Írónál sem véletlen: Ibsent az öregség, a halálra való felkészülés késztette a számvetésre, s ez hatotta át világképét /öregkori drámáit jellemzi ez az ábrázolásmód/, Strindberg pedig élete legnagyobb alkotói és magánéleti válságából /Inferno-krizis/ 98