Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Haláltánc

vá válik. Gyűlöletük oka éppen összebilincseltségükben, egymásrautaltságukban rejlik: az önérvényesítés, a szuverén egyéniség megtartása csak a másik ellen folytatott harc, a másik fölé kerekedés révén sikerülhet. Egyikük sem létezhetne a másik nélkül, mert önmegvalósításuk csak a másikon keresztül lehetséges - mivel csak a másikhoz, a rajta kivülihez viszonyítva, valamihez képest lehet valaki az Én. Egymáson kivül azonban - épp elszigeteltségük miatt - nem találhatnak ilyen viszonyítási pontot /hiszen kapcsolatuk a lét maga, melynek határain túl megszűnik a lét/. Kapitány: Kurt: Kap

itány: Van értelem ebben a zűrzavarban? Világosabb perceimben azt vallottam: az az értelme, hogy nem ismerhetjük meg az értelmét. S hogy mégis engedelmeskednünk kell a sorsnak. Engedelmeskednünk? Ha nem találok rajtam k

ivül egyetlen szilárd ponto

t, akkor hogy engedelmeskedjem?^^ Örökös harcuk ezért vérre menő haláltánc, mintha a szorítóban játszanák egymás után a meneteket. Kapcsolatuknak ebben a struktúrájában azonban lelepleződik Énjük valódi üressége, halott voltuk, s Kurt megjelenésével kirajzolódik a "vámpírok természetrajza". Az önmagában üres és halott Én most újra alanyra talál, a viszonyrendszer kibővül. Mert itt a "harmadik", Kurt, nem marad külső, a harc szempontjából közömbös szemlélő, mint a Julie kisasszon

yban Kristin, hanem ahogy feltűnik a szinen, őt is magába szippantja a "kis pokol" világa: Kurt: /.../ mondd csak... mi történik ebben a házban? Mi folyik itt? Olyan szag van, mintha még a kárpitok is meg lennének mérgezve. Belépsz az ajtón, s azonnal rosszullét kerülget. A legszívesebben elmennék, ha nem Ígértem 71