Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Haláltánc

/Kapitány/ /Ol / Vagy valami, ami még annál is rosszabb.' Alice: /leül, tompán, kétségbeesetten/ A kárhozat /82/ örök kínjai! Hát sohasem érnek véget?' ' A kettejük /Alice és a Kapitány/ közötti kapcsolat az elviselhetetlen élet kitöltése a halálig, erre utal kommunikációs aktusaiknak állandó ismétlődése, ami egyébként a későbbi abszurd drámára lesz jellemző: Alice: Ide figyelj! /Élesen/ Ne bántsd te az én családomat, én sem bántom a tiédet. / 83 / Kapitány: Lám-lám, kezdjük élőiről.' Kapitány: /.../ Nem veszed észre, hogy nap nap után ugyanazt ismételgetjük egymásnak? Amikor az előbb a régi sablonnal feleltél, hogy "mármint ebben a házban", előszedhettem volna a magamét, hogy "ez a ház nemcsak az enyém". De minthogy ezt már öt százszor elmondtam, hát inkább ásitottam egyet. Az ásitásom tehány annyit jelent, hogy nincs kedvem válaszolni, vagy hogy "igazad van angyalom", vagy hogy "hagyjuk már abba"! Kapitány: /újra leül/ Igy hát ezúttal se

m szabadultál meg tőlem - vagyis sosincs vége a küzdelemnek, a mindig ismétlődő összecsapásoknak. A kommunikációs játékok begyakorolt volta nyilvánul meg abban is, hogy Alice képes a Kapitány színjátékait, szerepeit "lefordítani" Kiirt számára; s hogy a házastársak előre ki tudják számítani egymás lépéseit, taktikáját, küzdelmük sakkjátsznára emlékeztet. Kapcsolatuk nemcsak e két szereplő egész életét jelképe3i, hanem a "strindbergi értelemben" felfogott lét szimbólumá70