Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Strindberg-dráma elemzése - Juliekisasszony
kettéhasadását eredményezi. Julie ugyanis, mint a férfias, uralkodó "félnő" típusa /és ez is világnézeti motivum Strindbergnél/, nem tudja elviselni a lényegéhez tartozó alárendelt létet sem. Amint - álmának, vágyainak megfelelően - átveszi Jean szolga-szerepét, ezzel átveszi annak fölfelétörekvését is: szükségszerűen belehelyezkedik a "férfias szolga" szerepébe, ezzel megint csak egy meghasadt Ént téve magáévá. Az Én egységének vágya, az alakoknak saját lényegükkel való azonosulásának hajszolása - melyet csak egymás révén érhetnek el, de a szituáció természetéből fakadóan csak időlegesen - tartja össze a drámát. Az Én kettéhasadt pólusai közötti igazodásnak megfelelően változnak a státusz-szövegek és a nemmel azonosuló szövegek: Julie: Julie: Julie: Julie: Közöttünk már nincsen korlát! Szólíts Julienek! /69/ Lakáj! Szolga! Állva hallgassa, ha beszélek magához!/^O/ Te kutya, az én nyakörvemet hordod /.../ Osztozzam a szakácsnémmal, versengjek a cselédemmel? /71 / /.../ Parancsoljon, és én engedelmeskedem, /72/ mint a kutya. A cselekmény egységét tehát nem a jellemből fakadó akarat és tettek teremtik meg, hanem az alakok Énjének meghasonlottsága, az önmagukkal való azonosság keresése mindaddig, mig a viszonyukból fakadó összes lehetőség végigjátszása után világossá nem válik, hogy nincs kiút. Az alakokban rej]ő állandóságot tehát igy is megfogalmazhatjuk: a férfi és a női nem lényege, mely azonban képtelen megvalósulni a státusz akadálya miatt. Az állandó tényező éppen ez az ellentét. Vagyis az Én, a szubjektum tragédiáját látjuk itt, mely az Én, a szubjektum teljes vereségével végződik. Közben státusz-váltás következik be a dráma fordulópontján, amikor Julie odaadja magát Jeannak. S ez nemcsak szexuá62
