Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Juliekisasszony

/Jean/ ée ki innen! /.../ Amilyen modortalanul te ma este viselkedtél, úgy a magamfajta soha nem viselkedik /.../ Julie: /*../ Szörnyeteg vagyok, de segits rajtam! Segits, ha van rá lehetőség.^57/ Majd egy másik párbeszédben: Jean: Adja ide azt a kis dögöt, mindjárt kitekerem a nyakát. Julie: Jó, de ne fájjon neki! He., nem, nem birom! /.../ Engem is öljön meg! Öljön meg! A keze se reszket, úgy mészárol le egy ártatlan állatot . Majd pár pillanattal később: Julie: Azt hiszi látni se birom a vért? Azt hiszi, olyan gyenge vagyok?^

8/ Kommunikációjuk jellegzetessége, hogy közléseik fatikus és emotiv t

artalmajellege egyáltalán hem függ egy külső kontextustól, hanem mondhatnánk azt is, hogy kommunikációjuk öngerjesztő folyama

t: a legapróbb metakommunikációs jelzés egyikük részéről heves reakciókat válthat ki a másikból, mely reakció többnyire gyökeresen ellentétes a szereplő előző viselkedésével. Habár megállapításunknak - hogy ti. a külvilágnak nincs, illetve elenyésző szerepe van a kommunikációban, mivel az egy öngerjesztő kör - úgy tűnik, ellentmond, amit Strindberg ir erről az Előszó

ban: "Julie kisasszony szomorú végzetét különböző körülmények egész sorával motiváltam anyjának eredendő ösztöneivel, atyjának helytelen nevelőrendszerével, a saját természetével, vőlegénye szuggesztióival, melyek megzaklatták gyönge és degenerált agyát; továbbá... a szentivánéji ünnepség hangulatával, az apa távollétével, a női tisztulás bajával, az állatokkal való foglalkozással, a tánc izgató hatásával, az éji félhomállyal, a virágok erős, afrodiziás hatásával, s végül 53