Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Strindberg-dráma elemzése - Juliekisasszony
azzal a véletlennel, amely a férfit és a not egy szoba titokzatosságába együvé kergeti, s ráadásul ott a férfi izgalomba ejtő tolakodása is." ' Azonban a drámában ez a - lényegében naturalista - koncepció sokkal kevésbé meghatározó szerintem, mint az előbb általam emiitett belső kommunikációs sajátosság. Ezzel Strindberg - akaratán kivül - megmentette anyagát az epikus t erjengősségtől, megtartva a dialógus öntörvényiiségét. Mert az akciók alakulásában nem a környezet, a nevelés és az öröklődés az igazi ható tényezők, hanem az iró saját levetkőzhetetlen világképének megfelelő nézőpont, mely kialakítja az újfajta dramaturgiát, s a drámastruktúrát. /Ezért a Julie kisasszon y sokkal inkább nevezhető naturalista ihletésű, mint naturalista drámának./ Az Elősz ó egy másik részében Strindberg megfogalmazása már inkább egybevág a megvalósítással: "Az én alakjaim - mivel modern jellemek, akik olyan átmeneti korszakban élnek, amely legalább is az előzőnél mohóbb, hisztériásabb - ingadozók, ziláltak réginek és újnak keveredései /.../, az én lelkeim /jellemeim/ olyan egyveleg-alakulások, amelyek már letűnt és még meglévő kultúrszintek törmelékéből, könyvek és újságok tartalmának masszáiból, emberéletek egyes darabjaiból, elnyűtt ünneplő ruhákról letépett cafrangokból tevődtek össze, ahogy már a lélek egybetoldozódni-foltozódni szokott. Aztán még némi fejlődésrajzot is adtam, amikor a gyöngébbel az erósebbnek a szavait lopatom, vagy ismételtetem, a lelkeket úgy nyilatkoztatva meg, hogy a "gondolatokat", vagy úgynevezett sugallatokat egymástól vegyé k^* 3 0' A dráma "jellemeinek", alakjainak lényege tehát az, hogy hiányzik belőlük az állandóság, ami messzemenő következményekkel jár a drámai formára nézve. Mert a pillanatnyi helyzetek meghatározta jellem megszűnik drámai tipus, stilizált, reprezentatív példány lenni /lukácsi értelemben/, ami a drámát az epizálás irányába tolja el. Tehát mig egyik oldalról az anyag megszabadult az epika külső burkától, addig a másik oldalról belopakodik az epika, s belülről feszegeti a dráma kereteit. Ennek az ábrázolási módnak többféle megközelítése és magyarázata lehetséges, most csak két látszólag ellentétes póluson 54
