Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Strindberg-dráma elemzése - Juliekisasszony
Három Strindberg dráma elemzése Julie kisasszon y /1888/ Köztudott, hogy Strindberg a Julie kisasszony ban újfajta jellemábrázolást dolgozott ki, mely tudatosan más és új ahhoz a jellemábrázoláshoz képest, ami őt megelőzi, vagy kortársainál látható. Ezt a fajta jellemábrázolást - vagy találóbb lenne "lélekábrázolásnak" nevezni - a Julie kisasszony Előszavá ban elméletileg is kifejti Strindberg, lényegében egy új dramaturgiát megfogalmazva. /Az Blőszóban fejti ki egyébként a dráma mondanivalójáról és szereplőiről vallott nézeteit is, ami számunkra azért érdekes, mert maga a mü nem tükrözi irója véleményét, az anyag öntörvényű alakulása felülkerekedett a szándékolt, célul tűzött hatáson. Erről majd később beszélek részletesebben. De - bár az Elősz ó kijelentéseit is mérlegre tesszük - természetesen elsődlegesen a dráma szövege lesz a mérvadó számunkra./ A z Elősz óban Strindberg tehát leirja - a drámában megvalósítani próbálja -, hogy számára a jellem nem állandó, nem szilárd, kikristályosodott pont, hanem a pillanatnyi helyzetek hatására, azok függvényeként változik. Igy a cselekedetek nem a jellem állandóságából /vagyis a személyiség határozott irányú belső tartalmaiból, s az e tartalmakat kivetítő akaratából/ fakadnak, hanem komplex motiváltságból. A dialógusokban, vagyis a szereplőknek egymásra való hatása által szakadatlanul változnak a jellemek, ennélfogva tulajdonképpen /a klasszikus értelemben vett/ jellemről nem is beszélhetünk. Ahogyan az alakok kapcsolatba kerülnek egymással, egy-egy jellemen belül ugyanaz a gondolat is mindig átalakul. Julie kisasszony viselkedése például egyik pillanatról a másikra ellentétébe csap át, ami úgy hordozza a jellemet, hogy a jellem megszüntetését fejezi ki: Julie: Lakáj! Szolga! Állva hallgassa, ha magához beszélek! Jean: Szolga szajha, lakáj kurva, fogd be a szád, 52
