Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Ibsen-dráma elemzése - Solness építőmester
a szimbolikusság erős hangsúlyozása kizárja annak lehetőségét, hogy a drámát eseményszinten, az alakok /tényleges/ viszonyainak szintjén értelmezzük. Feltűnő, hogy ebben a drámában a szimbolika erősen vizuális. Nem verbális, mint a Kísé rtete kben, de nem is a drámai tartalmat szerkezetileg megtestesítő szervező elem, mint A vadkacsá ban. Ahogy Lukács György észreveszi^ 4/, Ibsen szimbólumai sokszor - s ez szerintem csak öregkori drámáit jellemzi - allegóriává süllyednek, vagyis hiányzik ezekben a müvekben élet és szimbólum organikus egysége. A vizualitás arra utal, hogy a szimbólumok a mondanivaló illusztrálására szolgálnak,,irányitják a "tekintetet", nem engedik látni a drámai textus alapszövetét. Igy Ibsennek sikerült e három szinten történő objektiválással /analitikus technika, jellemek, szimbólumok/ kváz idrámaiságo t teremtenie, amely azonban fölfedi saját problematikusságát. Azt ugyanis, hogy mig Ibsen képes volt a drámaiatlan anyagot látszólag drámai módon ábrázolni, addig maga ez az eljárás kérdőjelezi meg a drámaiság lehetőségét. A látszólagos objektivitás ugyanis kiemeli, hogy a tevő nem azonos már tettével /Lukács/, vagyis elválik a szubjektivitás a tettekben megragadható objektivitástól. S az a paradox helyzet áll elő, hogy a dráma alapanyaga, az emberek közötti megtörténés /Lukács/, az alakok közötti viszonyrendszer, mely a drámában az ábrázolt élettények egyedüli hordozója, itt elválik az ábrázolt él ettényektől. A viszonyrendszer, a dráma előfeltétele váli k itt a drámaiság akadályáv á! Hatását a drámai münem számára idegen és külsődleges eszközökkel és anyagokkal kell kiküszöbölni, de az ezek révén megteremtett drámaiság természetszerűleg csak látszólagos lehet. Hadd hivatkozzam itt Peter Szondi dráma-meghatározására, hogy éreztessem e tény jelentőségét: "A dialógus egyeduralma, tehát az emberek közötti viszonyok szavakba öntése azt a tényt tükrözi, hogy a dráma csupán az emberek közötti vonatkozások visszaadásából áll, csak azt ismeri, ami ebben a szférában villan fel. /.../ A dráma abszolút. Hogy pusztán viszonyok összessége, tehát drámai lehessen, le kell választani minden számára külsődleges mozzanatról. A dráma nem ismer semmit önmagán kivül."^*^ 45
