Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Ibsen-dráma elemzése - Solness építőmester
A múlt szerepe csak másodlagos, a történések és akciók nem a múlt következményei, ahogy azt eddig megpróbáltam bizonyitani. Ahogyan H.J. Weigand a dráma cselekményét végigkövetve kimutatja, Gregers és Hjalmar egyaránt tragikomikus figurák, szatirikus szemszögből nézi őket Ibsen, de különböző a nekik megfelelő irói bánásmód. Hjalmarral szemben elnéző a szerző, rejtett szimpátiával figurázza ki a szánalomraméltó kisszerűség ágálását. Gregers hősimádata, az, hogy a vadkacsa-szimbolikát Hjalmarra alkalmazza, groteszk fénybe állitja Hjalmar figuráját. Hiszen az ő jellemében semmi nincs a vadkacsából, nem igaz az elképzelt hasonlóság Hjalmar és a vadkacsa sorsa között, Hjalmar "házinyúl-léiké"^ ^ és a vadkacsa összeütközésbe kerül az olvasó tudatában. Ezzel szemben Gregers szatirájába megvetés és gyűlölet vegyül: mintha Ibsen irtózna Gregers beteges, túlzottan érzékeny lelkiismeretétől, mellyel csak rombolni képes, s amely tulajdonképpen öngyülöletből fakad /undora saját nevétől stb./. Ez az a betegség, melytől később Solness fog szenvedni, s amelynek erős kontrasztja Hilda Wang el robusztus lelkiismerete. Solness épitőmeste r /1892/ Ez a dráma az első darabja annak a sorozatnak, amelyet Ibsen öregkori drámaciklusának szoktak nevezni / Solness. .., A kis Eyol f, John Gabriel Borkma n, Ha mi holtak feltámadun k/. A müvilágot ebben a drámában másféle paraméterek határolják be, más összetevők épitik fel, mint az előző kettőben. Itt azt találjuk, hogy a viszonyrendszer önmagában nem teremt /drámai/ müvilágot, s ha az alakok közötti viszony ki is alakit ja valamiféle sovány vázát a műalkotásnak, nem jöhetett volna létre dráma i mű, ha a szerző megelégszik pusztán e viszonyrendszer bemutatásával. Ezért a viszonyrendszer-vázra olyan - a müvilágot felépitő - testet mintázott, amely egyszerre adja a mü anyagát és jelenti az anyagot drámává formáló eszközt, eljárást. 42
