Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Ibsen-dráma elemzése - Kisértetek

technika - akár a Nór

ában - itt sem a mü létét meghatározó tényező, mivel a szituációt és a belőle fakadó akciókat nem a múlt analizise, hanem új történések alakitják ki és inditják el. A kettős viszonyrendszer a következőképpen épül fel: Alvingné férjével szemben /miután Manders visszaküldte hozzá/, a feleség-státusz kötelességeinek megfelelően viselkedett, sőt ezt teszi még férje halála után is /a menhely; Osvald illúziójának táplálása/. Ám egész életében benne élt az egyéniségéből fakadó - és elfojtott - undor és megvetés Alving iránt. Ugyanilyen szakadék van Manders tiszteleteshez fűződő megvalósított és valódi viszonya között. Ugy viszonyul hozzá, mint Alving kamarás felesége a paphoz, holott valójában /volt/ szerelme. Piához való viszonya is hazugságon nyugszik, belétáplálja a hamis eszményeket és tekintélytiszteletet, s eközben elvész valódi kapcsolata Osvalddal, csak lelke mélyén ápolja, ahelyett, hogy realizálná. Reginával cselédjeként, alkalmazottként bánik, belülről mégis mostohalányaként viszonyul hozzá. Viszonya önmagához szintén kettős, a kötelességek és egyénisége között vergődik, de csak az előbbit valósitja meg. S mindennek megfelelően alakul a világhoz, a társadalomhoz fűződő kapcsolata, mely a társadalmi elvárásoknak való megfelelésből áll, ugyanakkor egyénisége nem felel meg az elvárásoknak. Vagyis egyénisége alapján megtagadná őket, fellázadna ellenük. De csak a visszafordíthatatlan tragédia kifejletekor jön rá és meri vállalni, hogy egyénisége mást követelt volna, mint ahogy egész életében cselekedett. Egyetlenegyszer próbált kitörni e szerepvállalásokból és próbálta meg egyéniségét érvényesiteni, amikor megszökött férjétől. De a társadalom, melyben él - s amely társadalmat Manders tiszteletes képvisel a drámában - nem türi az egyéniség önérvényesítését, sőt bűnnek tartja, ezzel szentesitve azt a bűnt,,amit Alvingné férjével, fiával és önmagával szemben elkövetett. A kettős viszonyrendszer látni engedi Alvingné önmagával vivott harcát is, küzdelmét saját egyéniségével, melyet megpróbál legyűrni; s azt a gyötrődő folyamatot, melynek során megváltozik önmagához és a világhoz való viszonya is. Mig végül a kétségbeesés elég erőssé teszi ahhoz, hogy kitörjön a 14