Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

vázlatnak, kanavásznak stb., ha azt valljuk - akárcsak Implicite is, vagy akár na elmóletileg-elvileg elutasítva is, de lényegében mégis -, hogy a színjátéknak életet kell prezentálnia. Vagyis, ha nem valljuk, hogy a színjáték műalkotás. A színjátékot pedig akkor tekintjük a dráma kiszolgálójának, ha eltekintünk attól, hogy /1/ az eleven ember alaphelyzeteihez, az alakok karakteréhez, foglalkozásához stb* illő és ahhoz szükségszerűen hozzátartozó általános magatartásoknak, gesztusoknak stb. tehát a nem verbálisan megjelenő megnyilvánulásoknak, valamint az adott korszak nem verbális valóságszegmentumát hordozó megnyilvánulásoknak ontológiai szükségszerűségből meg kell jelenniö'k: ha eltekintünk attól, hogy /2/ a testekkel felidézett alakok közötti helyzetek akkor válnak művészi helyzetekké, ha a környezetben található minden elem jelentéseit tekintve ezeknek a helyzeteknek a részévé válik: ha eltekintünk attól, hogy minden tárgyi és egyéb tényezőnek a jelentése az lesz, amivel és ahogyan ezekre a helyzetekre vonatkozik. A színész művészete nem a szavaknak a megteremtésében jelenik meg, hanem - ahogyan utaltunk rá -, a szavak tartalmának, valamint az alakoknak és világuknak a metakommunikációjában, ennek a megteremtésében. Egy színész művészetének csodálatakor sohasem azon ámulunk, hogy mit mond, hanem hogy hogyan mondja, illetőleg azon, hogy az általa elmondott szavakon, azok jelentésén túlmenően, de azokra ráépítve hogyan formálja és mivé formálja meg az alak egész karakterét, viselkedését, magatartását és világát. Ezért hiába Írja elő a színészek számára a dráma a helyzeteket, szavakat-mondatokat és azok elsődleges tartalmát, az ő művészetük mindezeken túl kezdődik. A felidézett alakok által konstituált helyzetekben nem azért kell tehát megjelenniök a nem verbális eszközökkel megformálható világszegmentumoknak és jelentéseknek, hogy az irott szöveg ezek által váljon akár teljessé, akár hitelessé. A dráma már hiteles ós teljes éppen azért, mert egynemű közege - a dialógusformában megjelenő nyelv - olyan jelrendszer, amely képes - miként az irodalom más münemi -