Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

jelenkor történelmi-társadalmi valóságában érvényes valóságszegmentumot lehet felidézni is, tükrözni is, és mivel maga a színházművészet éppen ezen a sikon valósul meg. a színházművészet mindig aktualizálja a drámát. De végső soron ezt csak a saját szegmentumában teheti meg. Hiszen sem egy görög drámát, de még Ibsen vagy O'Neill müveit sem lehet úgy eljátszani, mintha azok az adott itt és most történetei lennének. Ebből az következik, hogy igen-igen nehéz egyesíteni a dráma világát, világképét ós a szinjátékmü világát, világkópét. Ez elméletileg azt jelenti, hogy azért nehéz a két művészi világ homogenizáclóját megteremteni, mert az csak a jelentések szintjén valósulhat meg. De ezen a szinten meg kell valósulnia ahhoz, hogy a produktum műalkotásnak minősülhessen. Mivel e szinjáték művészete a valóság metakommunikálható aspektusainak, szegmentumának a műalkotássá formálása, és - továbbá - mivel többek között ezért is forrása a műalkotásnak az adott kor történelmi-társadalmi valósága, a szinjáték nem vezethető le a drámából. A szinjáték az adott korszak nem verbális, metakommunikációs valóságszegmentumából hiába formálja műalkotássá csak azt a részt-részletet, amit a dráma kivan meg, nem vezethető le a drámából, mert a szinjáték által felépítendő nem verbális valóságszegmentum csak a saját korszakának valóságából építhető föl. Mivel pedig a szinjáték nem az élethez viszi vissza a drámát, s mivel a dráma a dialógusformában megjelenő nyelvvel egyértelműen képes totális és hiteles világszerüséget felépíteni, nincs szüksége kiegészítőre és kiegészítésre; a drámának nincs szüksége arra, hogy egy másik művészeti ág egyik müneme teremtse meg hitelességét, teljességét és/vagy szépségét. Mindhárom irodalmi münem közül viszont a dráma felel meg legjobban e színjátéknak. Ez épül ugyanis kizárólag nevekből és dialógusokból, és ennek a világazerüsége épül fel a nevek közötti viszonyokból. A színjátéknak ez azért felel meg, mert a nevek helyébe azonnal testeket léptethet, akik a dialógusokat élőbeszéddé változtatják, és akik ontológiai szükségszerűségből esek az egymáshoz való viszonyaik alapján forrnálód-