Nicola Mangini: A modern Goldoni-rendezés fejlődése Olaszországban (Színházelméleti füzetek 12., Budapest, 1980)

zőt/, hanem hogy regisztrálja éa dokumentálja az előadásokat. Egy klasszikus szerző színre vitele olyan probléma, amelyet nem lehet egyszer és mindenkorra meghatározni: minden rendező, minden színész a maga értelmezését adja róla, ezért minden előadás különbözik a többitől. Dr. Racca Van manapság egy általános probléma, a nagy és a kevésbé nagy rendezők divatjának problémája. Ok azt hiszik, akkor lesznek modernek, ha "aktualizálják" a klasszikusok müveit. De az egyetlen eredmény az, hogy - legyen bár azó Goldoniról, Shakespeare-ről, vagy Moliere-ről e müvelet a azövegek önkényes megsértésében merül ici, a darab e rendezők kezében nem más, mint merő ürügy. Mindez csak azt a válságot bizonyítja, amelyben a modern színház vergődik. Székely Gábor rendező Az a véleménye, hogy a klasszikusok szert klasszikusok, mert üzenetük nem korlátozódik saját korukra, nanem örökérvényü. Jogos tehát színre vinni a múlt nagy szerzőit, de úgy ahogy Strehler is tette Goldoni esetében: ki kell tudni emelni azokat a motívumokat éa problémákat, amelyek korunk motivumainoz és problémáihoz kapcsolódnak, így történt ez a Terecakénél ia, amely valóban csodálatos előadás volt. Véleménye tehát az, hogy nyilvánvalóvá kell tenni a múlt és a jelen kapcsolatát. Ezért úgy gondolja, hogy megfelelő átalakításokkal a "velencei" komédiákat ia be lehetne mutatni Magyarországon, ügyelve természetesen arra, hogy a rendező ne esse*, a couleur locale najszolásának csapdájába. Mangini professzor A kérdést összegezve, kiemeli a klasszikusok modern ízléssel történő bemutatásának teljes jogosultságát. Meg-