Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

IV. BAIÁZS BÉLA ÉS LUKÁCS GYÖRGY - Lenkei Julia: Balázs Béla színházesztétikája

gét valójában meghaladni nem tudó nyilt forma. Műalkotás és a környező világ határa eltűnik, és ez az egynemüsödés végül ugyanugy transzcendálja a művészetet, mint valláspótlékká tétele. A valóságra való közvetlen ráhatás akarása alapvetően továbbra is a valóság és a művészet irracionális felfogásából ered, amelynek közvetlen megnyilvánulása a fogalom tagadása, a láthatóság világának egyedül autentikusként való elfogadása. Mindez a szubjektumnak azt a közvetlen viszonyát tükrözi a valósághoz,, amilyen közvet lenságben oldódik fel, tűnik el az egyén a tömegben. A forma relevanciájának ez az elvetése a szintézisre törekvő korszakban is alapvetően jellemző marad, csak visszatérnek az első korszak bizonyos vonásai. Elsősorban az egyéniség, az egyes ember jelenlétéről van szó, és hogy a szintézis nem tud végül létrejönni, annak nem utolsósorban az az oka, hogy az egyéniségnek ez a hangsúlyozása kifejezetten a forma, a kompozició elvével szemben, annak ellenében vetődik fel. A nyilt műalkotás eszménye alapvetően meghatározó marad, és ebben a korszakban is megérződik az egyesnek, az egyénnek a környező realitáshoz, illetve a tömeghez való viszonyában egy erőteljes közvetlenség. A műalkotásnak a többi objektivációs szférához való viszonya lényegében itt sem tisztázódik, igy aztán a műalkotás immanenciája, bár látszólag radikálisan megteremtődött az elméletben, nem nyeri el valóságos jelentőségét, valójában szintén egy transzcendenciát képvisel. Ebben a sematikusan felvázolt elméleti útban a szinház vizsgálatának egy nagyon szorosan meghatározott helye van. Ennek a szigorú kötöttségnek a kulcsa a szinház specifikus tulajdonságaiban rejlik. Annak, hogy Balázs élete különböző szakaszaiban eltérő elméleti koncepciók kifejtésében egyaránt a szinházra támaszkodhatott, a dráma kettős létformája az alapja. A szövegszerű, csak a nyelvben létező irodalmi, és a szinpadi objektivált alakzatról van szó, amelyek feltételezik egymást, de legalábbis az egymásrahatást, ugyanakkor - nemcsak teoretikusan, de ennek az egymásrahatásnak folyamatos figyelembevételével &1 Í3 választhatók egymástól. "A kettős létforma feszültsége 342