Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

III. A FORMA ESZTÉTIKÁJA - Bacsó Béla: A forma utópiájától az utópia formá-jáig

a szféra autonómiája -, hanem feladott. Tehát arról van szó, hogy a fiatal lukácsnál már az első Írásaiban fellelhető for­magondolat - egy történetfilozófiai értelemben módosuláson megy át -, itt az ember-világ viszony bensejéből kiemelkedő-kriti­kai ténnyé válik /mint volt a dráma-könyvben/, mig az esszé­korszaknak kiemelt-tagadó ténye volt. Az esszékorszaknak nagy formamegvalósulásai a csoda egyszeriségeként jöttek létre, a heidelbergi korszak /1912-18/ inkább a formamegvalósitás le­hetőségeit próbálja meg leirni. Az általánosíthatóság történet­filozófiai, esztétikai igényét leljük meg a korszak két fő mü­vében A heidelbergi esztétik ai Írásokban és A regény elmélet é­ben. Lukács kantianizmusának mélyén tehát az áll, hogy a filozó­fia, a művészetelmélet hitelét ugy őrizheti meg, ha a teóriát a rendszer irányába tolja el, de egy olyan történetfilozófiai rendszer irányába, melynek alapja az embe r fogalma mint öncél és egy olyan esztétika irányéba, melynek döntő kategóriája a form a. így őrződik meg az esszékorszak két alapértéke, az ember és a forma, és ezek legtisztább egymásratalálása a műalkotá s. "Az esztétikát eddig a befogadó álláspontjáról, majd most. az alkotó oldaláról próbálták felépíteni, mígnem végre a mü mint olyan jut szóhoz. Ez valóságos jótétemény." - nyilatkozza Max Weber Lukács esztétikájáról és emeli ki annak legfőbb jóté­teményét. Lukács kérdésének - "Műalkotások léteznek - hogyan lehetségesek?" - kopernikuszi fordulata elsődlegesen abban nyil­vánul meg, hogy a kanti esztétika teoretikus maradványaitól megfosztott tiszta, önelvü, csak önmagán nyugvó esztétikát hoz­zon létre. Lukács az egységes művészetelméleten belül - telje­sen soha el nem válón - a művészet filozófiáját mint fenomeno­lógiát és a művészet történetfilozófiáját különbözteti meg. A művészet filozófiájának tárgya, a mü - mint "utópikus valóság" -keletkezésfeltételeinek, tételeződési folyamatának leírása, da a művészet történetfilozófiája, a mü egyediségében * megis­mételhet et lenül fennálló létében - létrejött történeti értelem­ről mond kijelentéseket. A művészet történetfilozófiájának köz­ponti kérdése, hogy a mü által tételezett és formára jutott 239

Next

/
Thumbnails
Contents