Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. A DRÁMA ELMÉLETE - Orosz István: A luciferi mü és a szférikus Lukács
azonosság évezredes filozófiai eszméje ugyanis nem jelent egyebet, mint azt a követelményt, hogy az objektum a szubjektum törvényei szerint rendeződjék el, s ezek a törvények - minthogy gondolkodókról van szó - mindannyiszor a logikai gondolkodás törvényei. Itt persze nem a filozófusok által kiagyalt "eszmeszüleményről" van szó, hanem egy általános, minden ember által tapasztalt primitiv metafizikai szükségletről, hogy a létezés értelmes legyen. Ez a szükséglet nyilvánvalóan a teleológiai tételezés tapasztalatán alapul, azon, hogy az ember' hatékonynak találja magát a külső világban. Ám ha Hegel, Marx és Lukács nyomán meggondoljuk, hogy a teleológiai tételezés megvalósulása során mindig mulhatatatlanul létrejön valami más is, mint amit a tételező intencionált, akkor nem látszik-e képtelenségnek a tételezéssel elinditott vagy befolyásolt folyamatok totális ellenőrzése az ész által? Nem tagadhatjuk, hogy az emberi történelem eddigi alakulása során kizárólag olyan teleológiai tételezések jellemezték az embert, amelyek kicsúsztak az ész abszolút ellenőrzése alól. Ahhoz tehát, hogy olyan társadalmat, értelmes létezést képzelhessünk el, amely a világszellem /ész/, társadalmi ős-szubjektum stb. tudatos irányítása alatt áll, mindenképpen fel kell tételeznünk az emberi teleológiai tételezés minőségi fordulatá t, amikor is az ember képes lesz tulajdon teleológiai tételezésének totális ellenőrsésére. Különben mindenképp egy metafizikai szubjektum-objektum viszonyhoz jutunk, s - amint azt Lukács A heidelbergi esztét ik a zseniális kritikai részében kimutatta - "az esztétikában megvalósulva látjuk a metafizika teljesithetetlen módszertani programját", ® vagyis az esztétikai szféra mint a legigazibb szubjektum-objektum viszony birodalma, a filozófiai gondolkodás organonjává lép elő, a logikai és esztétikai elemek szüntelenül áthatják egymást a gondolkodók filozófiai rendszereiben. A drámakönyvben ritka nyíltsággal fogalmazódik meg az esztétikának ez a kitüntetett státusza: "A dráma az, ami az élet", kellene hogy legyen; az, ami a jelenségek mögött elrejtve, mint lényegük lappang, aminek azok csak tökéletlen megnyilvá116
