Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. A DRÁMA ELMÉLETE - Orosz István: A luciferi mü és a szférikus Lukács

nulásai. A dráma, a tragédia az élet platóni ideáj

a," /kiemelés tőlem - 0. I./ Márpedig, ha ez igy van, ha tehát a tragédia az értelmes emberi élet egyedüli záloga, akkor a tragikus életvitel lehetősége vagy lehetetlensége végső Ítélet az emberi társadalom felett. Ennek ismét kettősen torzitó következménye van a drámafejlődés leirására nézve. Először is, Lukács zseniális gondolkodói bravúrral egy kristálytiszta deduktiv-logikai kifejtés segitségével a tömeghatás szociológiai követelményéből a kikerülhetetlen szükségszerűség látszatát keltve vezeti le a tragédiát mint ennek a követelménynek legjobban megfelelő drámai műformát. "A dráma anyagi követelményeinek végiggondolása a tragédiához kell hogy vezessen... A tökéleQ tes dráma nem is lehet más, mint tragédia." A komédiát Lukács képtelennek tartja igazán mélyen átgondolt, átérzett emberi tartalmak kifejezésére, a tragédiához képest mindenképpen "alantaaabb" műfajnak tekinti, s a könyvet megalapozó elméleti fejezetekben egyáltalán nem foglalkozik vele. A komédia e tökéletes negligálását történetileg is jogosultnak látja. "Sőt nem is tudunk korról, ahol a dráma igazán virágzott volna anélkül, hogy a tragédiát ne uralta volna, és hogy a tragikus érQ zések megszűntével ne ért volna véget a dráma virágzása is." Mihail Bahtyin kutatásai azonban megmutatták, hogy például a görög dráma virágzása idején az un. "negyedik dráma", a szatirjáték igen lényeges szerepet játszott a kor drámai kultúrájában, ami legalábbis problematikussá teszi azt a kijelentést, hogy a dráma a tragédiát uralta volna a görög kultúrában. "Ez a dráma -/fe szatírjáték - 0. I./ amely mindig a tragikus trilógiát követte, a legtöbb esetben ugyanazokat a mitológiai motívumokat dolgozta fel, mint a trilógia. Tehát egyfajta párodisztikus-travesztiv ellenpontként a világ tr

agikus feldolgozásával felesel

t: fonákjáról mutatta be ugyanazt a világot. A fennkölt nemzeti mítoszoknak ezeket a parodizálva travesztált ellenfeldolgozásait ugyanugy törvényesítették és kanonizálták, mint a közvetlen tragikus változataikat. Minden tragédiairó - Phrüszikhosz, Szophoklész, Euripidész egyszersmind szatirikus drámák alkotója is volt, és a görögök 117