Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

Előszó.

kezetességge1 gondolja végig ezt a vészterhes fogainat, és eljut a nem-tragikus dráma és élet sajátságának kőrülirásához is: A románc esztétikáj

ának az egyik legfontosabb felfedezése, tul a késői Shakespeare-drámák esztétikai lényegének megfejtésén. Ha ugyanis megmaradt volna a tragikus életvitel felsőbbrendűségének gondolatánál - az 6 későbbi fogalmával élve: partikuláris mivoltát általánosítva -, nem tudta volna kikerülni azt a Nietzsche-hatást, mely kortársainak gondolatmozgásét oly nivelláló módon egyen irányitotta. Lukács ettől szabadul meg A románc esztétikáj

ában. /S hogy Nietzsche hatásának kivédése milyen fontos számára, azt mutatja, hogy barátját, Fülep Lajost e hatás természetes elfogadásáért szenvedélyesen bíráljál/ A személyes és a gondolkodói én közötti vitájában kíméletlen természetességgel az utóbbi került ki győztesként. Ez is a későbbi Lukác

s gondolkodói karakterének előrejelzése: a szubjektív én semmis, az emberi lényeg az, ami a gondolat objektivitásához emel fel. Többször is leírtam azt a szót, hogy "szertelen", 8 így, ismételve mór rosszalló felhangja van. Pedig nem így szeretném használni ezt a szót: Lukácsnak már ekkor van kialakult gondolati tengelye. Ez pedig a neokantianizmus fokozatos meghaladása - a tett felé tör

ő filozófiai attitűd, ami később aktivizmushoz, a marxizmushoz, majd a forradalom vállalásához vezeti. Esztétik

ájában pedig a valóság meghódításának igénye. Pontosabban: az élethez való ambivalens viszony. Gyakorlati értelemben elutasítja az életet: az életben való oldódást, a szerelem átélését, a közvetlenséget, a világban való spontán jelenlétet elutasítja, mert ez, szerinte a dolgok végig nem gondolását, következetlenségét, átlagos kompromisszum-létet jelent. Teoretikusan vagy a művészet újrateremtése révén viszont teljes mértékben magába akarja szívni azt, ami a világ, ban, az életben történik. Nem egy ezoterikus müvészet-ideál megfogalmazója - bár azok, akiknek müvében ezt a valóség-keresést, realitás-sűrítményt keresi olykor az elefántcsonttorony művészek képviselői /pl. Stephan George költészete/. Művészetélménye mér ekkor az ébresztő sugárzésu, a világra döbbentő 9