Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács

sen, csunyén vsgy esetleg rettentő fájdalmak és kegyetlenségek kőzött pusztulnak a legfőbb életértékek, akkor öröaérzetnek kell származnia abból., ha a nagyszerű haléi van ábrázolva."

11

4 A heideggeri Sein zum Tode, a halál jegyében való lét anticipálódik itt. Giuseppe Bedeschi, Lukács olasz kutatója joggal irja: "a fiatal Lukács a tragikai formában az élet egyetlen autentikus formáját látja... Ahhoz, hogy az élet autentikus legyen, ilyen módon az életet ugy kell felfogni, mint saját negéciójának létezési módját, és a halál jegyében kell élni. "

11

5 Lukács egzisztencializmusénak buktatója a formalizmus, és ezzel együtt a meghatározatlanság, amely végsősoron a történelmi konkretizációtól kénytelen elszakadni. A pu8zta etikai szabadság és autonomitás hirdetése tipikusan kanti kérdésfeltevés: következetesen végiggondolva a teljes negációhoz, a semmihez vezet el. Mivel ugyanis bármilyen tételezés egyfajta objektivációt eredményez, amelynek léte viszont a tételező szubjektumot fenyegeti és veszélyezteti, ezért a szubjektum végső soron minden pozitivitásról és objektivócióról kénytelen lemondani önnön szabadságának és autonomitásénak érdekében. A belső, végtelen szabadság vágya és a történelmi praxis léte azonban óhatatlanul is konfliktust eredményez, miként ezt Lukács maga is megfogalmazza: "A tragédia a puszta létezésből következik, az individuócióból, abból, hogy az egyes ember megmozdulási képessége szabad ugyan... de azért mégis része marad az egésznek. e1 6 Az egyén rabsága tehát jóval nagyobb, mint pl. Hegelnél: az egyén ugyanis látszólag szabad, de szabadságénak puszta bensősége és negativitása megakadályozza abban, hogy teremtője legyen önnön világénak. A világot csak elszenvedn

i lehet igy, ahogyan ezt Hebbel ki is mondja egy Lukács száméra kedvelt és gyakran idézett helyen: 'a sorssal szemben minden cselekvés szenvedéssé vélik és vi"szont minden szenvedés tkp. semmi egyéb, mint befelé fordult cselekvés.'

11

7 A szenvedés azonban ilyen összefüggésben koréntsem nevezhető "az ember önélvezetének", ahogyan azt Marx mondja, ugyanis az "önélvezet" egyszersmind objektiváció és meg83