Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
a pesszimizmusra, de egyfajta mindent megmagyarázó és ezáltal slsimitó világtörténelmi optimizmusra se m. Lukácsnak az etikára, mint legalapvetőbb társadalomontológiai kategóriára fektetett hangsúlya éppen ezt a sajátos dialektikát szünteti meg, és a szubjektiv akara t /önkény/ kizárólagosságának hangoztatása vezette el fiatalkorában a parttalan pesszimizmus felé, miként öregkorában, a "dolgok démonától elragadva" a parttalan optimizmus felé. Ha ugyanis logikailag /mert másként nem lehetséges/ az egyént állitjuk szembe /és ellentétbe/ a sorssal, akkor minden különösebb elemzés nélkül nyilvánvalóvá válik az egyén veresége. /Ugyanakkor továbbra sem szabad megfeledkezni arról, hogy a fiatal Lukács reménytelen egyéni helyzete vezette őt ebbe a gondolatirányba, azaz az egyéni sors reménytelenségébe vetett "hite" nem teoretikus konstrukció eredménye, hanem konkrét élettechnikai problémák filozófiai megjelenése./ Az áthatolhatatlanként megmutatkozó sorssal szemben ugyanis nyilvánvalóvá válik, hogy az egyéni akaratnak meg kell törnie /azaz el kell tűnnie/ egy ponton. A modern drám ában Lukács ezt igy fogalmazta meg: "Küzdelem a lehető leghatalmasabb ellenféllel, a szükségszerűségekkel a maga legmagasabb formájában és ebben a küzdelemben,., az embernek mindig el kell buknia. A dráma anyagi követelményeinek következetes végiggondolása a tragédiához kel l, hogy vezessen.A tragédiához és a halálhoz való vonzódás az 1918-ig terjedő korszakot végigköveti, és Ízlésére is rányomta bélyegét. Dohn Fordot, a Oakab-kori drámaírót a "hősi passzivitás" miatt érzi magához rokonnak, Hauptmannról irva a misztika felé menő Michael Kramert és A szegény Henriket többre értékeli a Takácsoknál, ezért vonzódik Hebbel pántrag izmusához stb. Drámaköny vében, amely tulajdonképpen szintén élettechnikai problémákra irott reakciónak i s.tekinthető, mindvégig hangot kap a dezilluzió— hoz, azaz az életen kívüliséghez való vonzalom. A tragédia lényege, irja "az, hogy elpusztulásában kap kifejezést egy élet, hogy az elpusztulás a tipikus élet, hogy az élet maximuma csak a halálban érhető el... Amikor az életben kicsinye82
