Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács

lémét az emberi létre mint olyanra terjeszti ki, A probléma persze jogos, és minden történelmi pillanatban az volt; Lukács azonban azt véti el szem elöl, hogy bár az egyén valóban elveszti tettének következményeit szem elől, és annak térsadalmi kihatósaival mór nincsen tisztában, de a szubjektív akara

t azáltal korántsem semmisül meg. Messianisztikus türelmetlenség és egyéni kétségbeesettség ötvöződik itt egybe: Lukács azonnal

i visszacsatolásokra várva látja be annak lehetetlenségét, hogy az egyén teljes egészében tudatos és tisztánlátó alakitója legyen saját sorsának és általában a sorsnak. A már többször emiitett probléma vetődik fel itt újra: Lukács a szubjektumot és a szubjektivitást csakis az egyea ember járulékénak képzeli el, és a társadalmi szubjektumot puszta tárgynak, szubjektum nélküli objektumnak tekinti, amely falként áll az egyén előtt. A szubjektum nélküli objektum és az objektum nélküli szubjektum hamis kettőssége és szembeóllitá8a miatt látja Lukács az egész történelmet a szubjektiv akara

t kalandjának /s az akara

t szó az ő szótárában nyugodtan helyettesíthető az önkén

y szóval/: "A dráma az akarat költészete, mert csak akaratában és akarata szülte cselekedeteiben nyilvánulhat meg közvetlen energiával az ember 112 egész lénye. " Kérdéses azonban, hogy valóban csak az akarat fejezi-e ki az embert? Ez az óllitás ugyanis hallgatólagosan azt is feltételezi, hogy a szubjektivitás és a szubjektum az akarattal azonos - ám ez nemhogy a társadalmi szubjektumra nem érvényes, de az egyént illetően sem szükségszerű. A szubjektum és objektum dialektikája ugyanis eleve egyfajta "passzivitást" is feltételez, 'kontemplációt", a "sors" elviselését, amely a mindennapi élet legapróbb tényeiben is már jelentkezik. Aksrni csakis valamit lehet, és a 'valami léte" máris olyan szituációt teremt, amely a fiatal Lukács szótáréban a tárgyiassággal, azaz a kiszolgáltatottsággal 'jellemezhető. Az élet folyamata nem csak a szubjektív akarat folyamata, miként nem is a puszta kiszolgáltatottságé, hanem a kettő azonossága és mégis állandóan megmutatkozó ellentéte. Ez az állapot nem tragikus, de nem is felemelő; nem ad okot 81