Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
az életbe kitett fe ott eltévedt költészetüket megváltotta volna, ismét valódi tiazta költészetté tette volna ez az élet." 10 4 Etika és esztétika összefüggése: ez A lélek és a formák alapdilemmója, és cak a Novalia-esszé tudott pozitiv választ adni. Lukéca vágya egy általánosan, a közösségben megalapozott etika volt /bér ez a közösség - akór az antikvitásról, akár a középkorról volt szó - mindig metaforikus, és nem történelemfilozófiai jelentéssel rendelkezett/, és ez az etika átfogta volna az élet minden szféráját és objektivációjét. A modern dráma fejlődésének történet ében a drámai megformálás kapcsán igy veti fel a kérdést: "amíg a tragédia etikailag sem befelé, sem kifelé nem vált problematikussá, addig igen természetes volt az elrendezésnek csak esztétikai volta. Bizonyos kezdetből úgyis csak bizonyoa vég következhetik, hogyha az etikai elrendezés kezdettől fogva adott, iró és közönsége szóméra közös előfeltétellel. Mihelyt az etika nem adott mér, a drámán belül - tehát eaztétikailag - kell megteremteni az etikai kapcsolatot; viszont az etikát a megokolás centurmába tehát a művészi kompozíció alapkőveként 105 kell elhelyezni." Hasonlóképpen a modern dróma kapcsán fejti ki, hogy az uj drámákban egy uj mozgató erő jelentkezett: az iró szubjektív értékelése, mivel a vilégban egyidejűleg különböző etikék léteznek: 'Ezáltal ingadozó lesz az ilyen dróma adta világkép, az empirikus és a végső okok felé vivő megokolésok nem futnak egy centrum felé." 10 6 Itt is szembe kell. nézni azonban azzal a problémával, amely lukáce minden gondolatánál előbukkan: a kategóriák logikai meghatározottságával, amely a történetiségnek ellenáll. Mert bár Lukács a legszemélyesebb problémáit vetette papírra, gondolatai ellenkező irányba tartottak. Ez azonban nem véletlen, hiszen ha a vágy szubjektivizmusa igazgat mindent, akkor 'szükségszerűen szubjektivisztikussá kell válnia a feleleteknek is. A logikai megoldások semmilyen megoldást nem kínálnak az egyéni, konkrét problémák számára, hanem a megoldást a jövőbe vetitik, egyfajta vallás forméjéban. Amikor Lukács a 77