Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
a tükrözés esztétikától/ félve, a mosdóvízzel együtt a gyereket is kiöntötte. Az esztétikai mü immanenciája és őntörvényszerüsége ugyanis abban rejlik, hogy a mü egyszerre van közel éz élményvalósóghoz, illetve távol attól. Csakis az tekinthető öntörvényűnek, ami nem átmenet /pl. a vallás, filozófia stb. felé/, azaz ami önmagéban is megáll. Egy szférán belül az öntörvényűség az objektum és szubjektum dialektikájának sajátos érvényesülését jelenti, s mivel az objektum és szubjektum dialektikája eleve az elsajátítással azonos, azaz ő maga a történelmi praxis, ezért kizárólagosan a történelmi gyakorlatban van értelme annak, hogy egy rendszer öntörvényüségéről beszéljünk. A gyakorlat végtelensége, lezárhatatlansága azonban eleve feltételezi azt, hogy ez az öntörvényűsé g minden pillanatban egyszersmind nyitot t is legyen, ami pl. az esztétikum vonatkozásában azt ^is jelenti, hogy bár az esztétika öntörvény ű, mégis rendelkezik egyfajta nyitottságga l a vallás, filozófia stb. felé. /A művészet ontológiai megalapozására tett kísérleteiben Hegel, Schelling vagy a romantikusok szükségszerűen nyitottak utat más szférák felé is - miként mint emiitettük korábban, Lukács esztétikai nézetei is végső soron elszakithatatlanok az etikaiaktól, és, mint megpróbáljuk kimutatni, etika és esztétika között nem egy átmenetet nyitva hagyott./ A Lukács által felvetett probléma a művészet öntőrvényüségére vonatkozóan tehát csakis azzal a paradoxonnal oldható fel /de nem meg/, hogy a művészet őntörvényüsége a nyitottságéban rejlik, nyitottsága pedig öntörvényüségében. A szubjektum-objektum elsajátítási folyamatban a művészet is praxis, azaz nem zárt monód /mert akkor puszta objektum lenne, idegenül állva szembe a szubjektummal/, de nem is ábrázolás, leképezés, tükrözés vagy teremtés /mert akkor a puszta szubjektum aktusa lenne - és a zsdanovi esztétika vagy egy irracionalista teremtésesztétika között lényegileg nincsen alapvető különbség/. Ezt a sajátosságot talán Goethe fogalmazta meg a legszebben: "A világot a művészet éltal lehet a legbiztosabban elkerülni, és a művészet által lehet vele a legbiztosabban is összekap— csolódni." 9 7 72
