Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
lentőségüeknek; mintha legnagyobb részük tul erős lenne már 21 a mi felfogószerveinknek. 1910-ben Berlinben fenntartja annak lehetőségét, hogy olyan "Hamburgi dramaturgiét" irjon, amely Shakespeare-rel szemben Corneille-t tekintené mérvadónak, és azt i8 hangoztatta, hogy Burckhardt, Pater és Nietzsche antikvitásértelmezése semmit sem vonhat le Winckelmann felfogásának értékéből. Már egészen korán, 1902-ben kijelentette: "Miről van szó voltaképpen? Küzdelem folyik a 'nagy stilusért'. Nem sok éleslátás kell ezt észrevenni. Hogy is mondta az öreg Fontane: 'Was heisst grosser Styl? Grosser Styl heisst vorbeigehen neben allem, was die Menschen eigentlich interessiert.' Ennek az időnek vége. Mi történt a mult század müvésze22 tében? Küzdelem a klasszikus 'nagy stilus' ellen. " A nagy stilus elsősorban a jövő művészetét jelentette Lukács számára, hiszen az adott korban maradéktalanul még nem volt megvalósitható. "A szocializmus rendszere és világnézete, a marxizmus, synthesis. A legkegyetlenebb és a legszigorúbb synthesis - talán a középkori katolicizmus óta. Kifejezésére, ha majd megjön az ideje, hogy művészi kifejezést nyerjen, csak egy az utóbbi igazi művészetéhez /Giottóra és Dantéra gondolok elsősorban/ hasonló szigorúságú forma lehetne alkalmas... az ő művészetük nem lehet más, mint a nagy rend 23 művészete, a monumentalitásé." Ugyanakkor nem lehet nem felfigyelni a Lukács által leirt fogalom alapvető buktatóira. Amikor a priori állásfoglalást követel a világgal kapcsolatban, "amely valóban átfogná az élet totalitásét", akkor a nagy stilus akarása voltaképpen azt eredményezi, hogy az élettel szemben bizonyos konstrukciókat kell felállitani. Amikor Fontanét helyeslően idézi /Grosser Styl heisst vorbeigehen neben allem, was die Menschen eigentlich interessiert/, akkor egy rigorózus, a kanti etikát előlegző /helyesebben elfogadó/ álláspontra helyezkedik. A regény elmélet ében hosszasan idézi Goethe nagyszerű elemzését a démonikusról: "Nem volt isteni, mert értelmetlennek látszott; nem volt emberi, mert nem volt esze; nem volt ördögi, mert jótékony volt; nem volt angyali, mert gyakran árult el kárörömöt. Hasonlított a vélet37
