Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács

lenre, inert nem vallott következményre; hasonlított a gondviseléshez, mert összefüggésre mutatott. Ugy látszott, ami nekünk hatért szab, számára áthatolható; ugy látszott, önkényesen bánik létezésünk szükséges elemeivel; összezsugorította az időt, és kitágította a teret. Ugy látszott, csak a lehetetlen24 ben leli kedvét, s a lehetségest megvetéssel taszítja el. " Lukács ugyanakkor a következő megjegyzéssel folytatta Goethe gondolatét: "A regény az istentől elhagyott világ epopeiéja; a regényhősök pszichológiája a démonikus elem; a regény objektivitása az a férfiasan érzett belátás, hogy az értelem sosem képes teljesen áthatni a valóságot, viszont a valóság az értelem nélkül a lényegnélküliségbe hullana szét: mindez egy és ugyanazt jelenti. 3elzi a regény megformálási lehetőségeinek 25 alkotó, belülről megvont határait. " Lukács megjegyzése sokatmondó. A démonikus kategóriát ugyanis egyértelműen a polgári Világ jelzőjévé változtatta, és tudva, hogy a polgári világ számára a "beteljesedett bűnösség korszakát" /Fichte/ jelentette, a démonikus igy egyértelműen a negativitéshoz kapcsolódott Lukácsnál, amelyet a jövendő művészetének, a regényt majdan meghaladó formának kell felszámolnia és megszüntetnie. Goethe számára a démonikus korántsem volt egyértelműen negativ fogalom /és még kevésbé jelző, hanem létkategória/, sőt megkockáztathatjuk, hogy Goethe e kategóriával szemben semmilyen értékelő jelzőt nem használt. Kategóriának, azaz "egzisztenciameghatározésnak" /Marx/ tekintette, amely ugyanúgy alapvetően az általános emberi élet része, mint az elsajátítás kategóriája, vagy a szubjektum és objektum azonosságának és ellentétének dialektikája. A démonikus utal arra a megszüntethetetlen diszkrepanciára és ugyanakkor összefonódottságra, ami a szubjektum és az objektum viszonyét a történelem minden pillanatában állandóan jellemzi. Az objektum ugyanis mindig egyszerre rendelkezik az ember-nélküli és emberi jelleggel /hiszen a szubjektum tette magáévá és épült ezáltal bele, de egyszersmind vált tőle idegenné is - de ez az idegenség már más, mint a szubjektummal soha semmilyen viszonyban sem került tárgyak idegensége/. Ezzel együtt viszont a szubjektum 38