Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
nyiben művé és megformálttá tudott válni. A modern drám a a valóság és a mű kapcsolatét kereste, felvetve annak lehetőségét, hogy megalapozható lenne egy olyan objektiv kultura, amelybe az egyedi müvet integrálni lehetne. A heidelbergi művészetfilozófia és esztétik ában a valóság és a mü kapcsolatét illetően nihilista pesszimizmus uralkodik - ám a szintén ez idő tájt keletkezett Regényelméle tben A heidelbergi esztétik a kanti alapállásával szemben /és mellett/ a műalkotás és a történelem kölcsönős meghatározottságának hegeli konstrukciója is felsejlik. A "kettős arculat" állandóan jelenvolt, leplezetlenül és kibékithetetlenül. IV. A kibékithetetlenséget maga Lukács is érezte. Módszerének kettőssége - mint emiitettük - korántsem alkatából ered, illetve ez az alkat is erősen meghatározott. A társadalm i-gyakorlat i közvetítés hiánya kinzóan jelentkezett számára, és a megnyugvás hiány a talán az, arai ez idő tájt a leginkább foglalkoztatta, A megnyugvás egyszerre jelentett filozófiát és gyakorlatot, életvitelt és kulturát. A szétesettség ellen küzdött /gondoljunk Esztétikai kultur a c. mérvadó tanulmányára 1910-ből/, és a nagy stilu s , a szilárd forma igézetében fordult a műalkotások, mindenekelőtt, és nem véletlenül a dráma felé. Az impresszionizmus "formátlansága", központi elrendezettség-nélkülisége tagadtatta meg vele Monet-ékat, és vezette el - az izlés, és nem csak a belátás terén is - Cezannehoz és a Nyolcak festészetéhez. Az impresszionizmus filozófusának nevezi tanárét, Simmelt, és fordul el tőle: "kitart minden egyes tételezés abszolút volta mellett, valamennyit szükségszerűnek és feltétlennek tekinti, csak abban nem hisz, hogy lehetséges volna olyasféle a priori állásfoglalás a világgal kapcsolatban, amely valóban átfogná az élet totalitását." Az élet totalitását eg y nézőpontban átfogni: ez a plátói alapállás késztette arra, hogy az egyértelműségek, félre-nem-érthető gesztusok felé forduljon: "a hangos tragédiákat, a kategorikus kontrasztokban egymással szemben álló, magukban töretlen érzelmeket nem érezzük mér a mi életünkre döntő je36
