Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
sóg feltárásának kényszere késztette, ám ugyanakkor ez a történelmi meghatározottság a személyes problémákra nem adott végső magyarázatot. Nem arról van szó, mintha a fiatal Lukács történelmileg ne látott volna világosan egy sor olyan kérdést, amely személyesen is érintette, hanem hogy az elméletileg tisztázott problémák elméleti tisztázottságuk ellenére továbbra is problémák maradtak. Amikor Lukács Ady kapcsán azt irta, hogy Magyarországon a "forradalom csak lelkiállapot", akkor ez tulajdonképpen azt is jelentette, hogy ez a lelkiállapot a lélekben marad bezárva, és nem ültethető át a gyakorlatba. A Lukácsot személy szerint izgató kérdések, amelyek akár esztétikai, akár etikai, akár priméren filozófiai köntösben jelentkeztek, minde n esetben a polgári világgal szegeződtek szembe - de miként minden filozófiai /esztétikai, etikai/ kérdés végsősoron a gyakorlatból, azaz az egyénnek a világgal szembeni viszonyából fakad, ugy a választ is csak e viszony gyakorlati tisztázása adhatja meg. Minden probléma csak a gyakorlatban oldható meg megnyugtatóan - és ez már azon a ponton elkezdődik, hogy egy helyzetben egy gondolkodó mit tekint problémának. A fiatal Lukács esetében a gyakorlati közvetítés hiány a okozta az állandóan jelenlévő kettősséget, és mindvégig szembesülnie kellett azzal a dilemmával, amit Oózsef Attila a következőképpen fogalmazott meg: Az elme, ha megért, megbékül, de nem nyughatik a sziv nélkül. S az indulat muló görcsökbe vész, ha föl nem oldja eleve az ész. Azt, hogy ez a kettősség eg y gondolkodó kettőssége, mindennél jobban bizonyítja a gyakorlati reagálás: a század elején Magyarországon egyaránt elutasították Lukács par excellence szubjektivista könyvét, A lélek és a formá kat, valamint a szociológiailag leginkább meghatározott drámakönyvet. /Az utóbbit - groteszk módon - többek között Szabó Ervin is./ Mindkettő idegenül hatott a magyar gondolkodói közegben, és egyformán magányos mü maradt. Azonban éppen a magányosság közössége bizonyítja, hogy a két művön belül egymásra utaló 33
