Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. A DRÁMA ELMÉLETE - Ungár Julia: A forma küzdelme az élet ellenében

tempójának, a szavak csoportosításának, az elhallgatásoknak, szüneteknek. A szavak inkább sejtetnek, mint jelentenek valamit, utalnak valamire, ami a jelentésen tul van. A monológ és a "félre" nem alkalmas a magány kifejezésére, mert azok csak egy reális, konkrét egyedüllét kifejeződései. A monológban a hős többnyire olyasmit mond el, amit nem akar, hogy mások is halljanak. A modern dráma hőseiben nagyon is él a vágy a másik ember megértésére, közeledésére, de hiába, nem érthetik meg egymást, elmennek, elszeretnek, elbeszélnek egymás mellett. Éppen a dialógusban válik nyilvánvalóvá az emberek magányossága. Látszólag beszélgetnek egymással, de tulajdonképpen mindegyik csak a magáét mondja és azért tudnak beszélgetni, mert annyira csak magukra figyelnek, hogy nem zavarja, amit a másik mond. Csehov darabjai a legjobb példák erre. Minél tépettebb, impresszionisztikusabb, sejtetőbb a dialógus, annál alkalmasabb a drámai emberek egymáshoz való bonyolult lelki kapcsolatainak kifejezésére. Elbirja-e a drámai forma a dialógus ilyen fokú átalakulását? Lukács nem ad határozott választ erre a kérdésre, csak azt állapit ja meg, hogy ezek a változások a lehető legélesebbé teszik a drámai dialógus alapparadoxonát - a kifejezhetetlen formába öntését. Mig az embereknek egymás lelkéhez való eljutása egyre lehetetlenebbé válik, addig ha drámai viszonyba kerülnek egymással, sokkal nagyobb a lehetőség a másik álláspontjának megértésére. Ennek oka a drámában végbement általános intellektualizálódás. A drámai hős már nem oldódik fel teljesen tettében, és igy bizonyos fokig távolságot tud tőle tartani. Meggyőződéseit, amelyek sohasem teljesen az övéi, nem tartja megingathatatlannak, s igy lehetővé válik a másik fél igazának elismerése. Az emberek minden indulat és gyűlölet vagy gonoszság nélkül teszik tönkre egymást, pusztán azért, mert helyzetük igy követeli meg, mert nem tehetnek semmit a dolgok parancsoló szükségszerűsége ellen. "A tragikus élmény teljesen az abszolút szükségszerűség világába emelkedett." /121, 122. o./ Egy bizonyos határon tul azonban a mindent megértés feloldja a drámai konfliktust. A drámai személyek szubjektivizmusa 148