Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. A DRÁMA ELMÉLETE - Orosz István: A luciferi mü és a szférikus Lukács

re, azaz öntörvényű műfajelméletekre van szükség ahhoz, hogy a különféle drámaformák adekvátan megragadhatók legyenek. Ha bármely műfaj elméletét a dráma elméletének próbálják feltüntetni, abból a fenti tipusu torzulások származnak. Mint azonban a fiatal lukács próbálkozásai is mutatják, elvileg nem kizárt, hogy ugyanazon gondolkozó különböző műfajok elméletét is megalkothassa elvileg különböző kiindulópontokról. Ehhez mindenekelőtt fenn kell tartania azt a gondolkodói rugalmasságot, amely szükséges az egymásnak esetleg szögesen ellentmondó kiindulópontok következetes végiggondolásához. Szerkezetileg hasonló kisérletet tett lukács A lélek és a formá

k kötetben, amikor a felvetett kérdés kapcsán - megfor málha tó-e az élet igyekezett minél több válaszlehetőséget végiggondolni. Egy ilyen tipusu művészettörténet - melynek megalkotása még várat magára - valószínűleg jóval kevesebb inadekvát megállapítást, eredményezne, mint bizonyos műfaj

specifikus elvek általánosítása más műfajok rovására. Kétségtelen, hogy a műfajelmélet látszik a tudományos megközelítés elé legcsekélyebb akadályokat gördítő szférának, mivel a tárgy itt képes a leginkább engedelmeskedni a tudomány homogenizáló törekvéseinek. Ezt igazolja pl. Bahtyin döntő jelentőségű Dosztojevszkij-könyve, amely a Dosztojevszkij által kidolgozott regényforma sajátosságait jóval Dosztojevszkijen" tulmutató regénytipológiai érvénnyel tárja fel, de ezt tanusitja Lukács drámakönyvének tragédiaelmélete is. Végső soron az egész müvet az elméleti fejezetekben kidolgozott tragédiaforma-koncepció élteti. Ennek annál is nagyobb a jelentősége, mert a törkéletes dráma = tragédia azonosítás mellett Lukács még egy szélesebb érvényű azonosításra is utal: a tragédiát bizonyos értelemben a művészet legtipikusabb megjelenési formájának tekinti. WA dráma legtipikusabb példája azon művészi stilizálásnak, amelyről Simmel beszél, mely kitép minden szálat az eleven életből és egymással köti össze végeiket, hogy teljesen magában zárt, magában befejezett, semmi kivüle összefüggésben nem álló legyen... a teljesség kategóriáját itt a lezártság kategóriája pótolja.»

1' így a tragédia egyszersmind 122