Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. A DRÁMA ELMÉLETE - Orosz István: A luciferi mü és a szférikus Lukács
még a legkomolyabb és legjámborabb íróban, az eleuszi misztériumok Aiszkhűloszában is a szatirikus dráma mesterét látták." 1 0 /kiemelés tőlem - 0. I./ Továbbá, az egész helleniszti kus korban folytatódott a szatira virágzása, anélkül, hogy azt a tragédia követni tudta volna, a római kultura drámamüvészetében a dráma a szatirát uralta, nem a tragédiát. "A rómaiak irodalmi és művészeti tudata a komoly formát soha nem tudta elképzelni nevettető ekvivalens nélkül, a komoly közvetlen for ma csupán töredéknek, csak a teljesség felének tűnt; az egész teljessége csak akkor valósult meg, ha a komoly formához hozzá toldották ennek csúfondáros contrapartie-já t". /kiemelés tőlem - 0. I./ A "nevetéskultúra" /Bahtyin terminusa/ drámai for mát öltött megnyilvánulásai a középkori és a reneszánsz kultura egyik igen lényeges, meghatározó ismérvének tekinthetőek; s végül, hogy a francia klasszicista dráma képviselői közül vajon a tragédiairó Corneille-t és Racine-t, vagy a komédiairó Moliere-t tartjuk-e inkább reprezentatív figurának - ez legalábbis kérdéses. Bahtyin elemzéseiből az is kitűnik, hogy a komédia semmi esetre sem szolgál rá az elméleti elutasításra. Határozott - a hivatalossal ellentétes - világnézettel rendelkezik, az életproblémákat éppoly radikálisan, polemikus éllel közelíti meg, s a teljesség megragadásához éppoly elengedhetet lenül szükséges, mint a tragédia. A metafizikai kiindulópont tehát nem esztétikai .okokból, hanem a lét végső értelmének fenntartása végett a célul kitűzött drámaelméletet és drámatörténetet tragédiatörténetté és tragédiaelméletté stilizálta. Szimptomatikus, hogy a komikus, parodisztikus, szatirikus, groteszk, ironikus stb. formák Lukács egész későbbi életmüvében sem nyerték el az őket megillető önálló, önértékü, egyenrangú státuszt, mindvégig csak az elemzések perifériáján bukkannak fel. Ez - véleményem szerint - szoros összefüggésben áll azzal az egyre erőteljesebben érvényre jutó gondolkodói be állítottsággal, amely az általa helyesnek itélt szempontból, könyörtelenül homogenizálja a vizsgált jelenséget, majd az ekképp egynemüsitett szférát a tárgy sokfélesége helyébe állit ván abszolutizálja.' Tény, hogy a világirodalom "fonák", "vegye 118
