Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

Színjátszás az emberek között

SZÍNJÁTSZÁS AZ EMBEREK KÖZÖTT Az életszinjâtszâs A színjátszás szónak a mindennapok világában nálunk nincs nagy becsülete. Nem is olyan régen - néhány évtized előtt - még fennen hangoztatták, hogy "magyar embertől idegen a szinjátszás". Ma sem jelent kitüntetést, ha valakinek viselkedésére azt mondják, hogy merő szinjátszás, pedig születésétől haláláig mindenki szinjátszó, akármilyen nemzetiségű, akármilyen foglalkozású. Tanúm rá Shakespeare, az avoni hattyú, aki az Ahogy tetszikben arról vall, hogy "szinház az egész világ és szinész benne minden ember". A méla Jacque-nak ezt a szép mondását sokan idézik, de igazságát kevesen ismerik el. Vissza kellene adni a színjátszásnak, a mindenütt és mindenkiben hasznosan munkáló életszinjátszásnak rangját és becsületét. Kétféle életszinjâtszâs van: a pózolás, a színlelés, a szinészkedés, és a belső színjátszással teli tett mindennapi tevékenység. A szinészkedés az életben nem más, mint megtévesztő, hamis szerepjátszás. Lehet jóindulatú, csak átgondolatlan, helytelen viselkedés, de lehet szándékosan rosszhiszemű, tudatosan félrevezető eljárásmód. Ha ügyesen alkalmazzák, egyiket sem könnyű azonnal felismerni. Ebben rejlik a veszedelme. A hamis szinészkedés és az igaz életszinjâtszâs felismerését és megkülönböztetését segíti a gyakorlati életben is a tiszta tüzű színművészet hatásának befogadása és színházesztétikái értékelése. A nyíltan rosszhiszemű szinészkedést esztétikai szempontból nem érdemes behatóbban elemezni, hazudik az önmagáért, és legcélravezetőbb változata is előbb-utóbb saját magát leplezi le, mint Tartuffe, a vak hitű Orgon előtt. Nehezebb feladat a még napjainkban is gyakori, csiszolt technikájú, ravasz szinészkedés felis-