Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A színházesztétika jelentősége

működő színházi intézményekben megtalálhatjuk a színjátszás művészetének a történelem folyamán eddig kialakult, legáltalánosabban elterjedt, fejlett formáit. De a színjátszásnak és a színjátéknak - a két kifejezés különböző jelentésű - nem mindig volt egyedüli otthona az üzemszerűen működő színházi intézmény, és ma sem az. A színjátszásnak, a színjátszó tevékenységnek a terméke az időben és térben érzékelhetően megvalósított színi műalkotás: a szinjáték. De a színjátszás nemcsak színjátékot, szinpadi előadást hozhat létre, hanem más művészeti tevékenységekbe ágyazva irodalmi, zenei, képzőmüvéS7 jti müveket is. Sőt a közvetlen vagy közvetett színjátszás szerves tényezője, nélkülözhetetlen alkotóeleme minden egyéni, csoportos és társadalmi tevékenységnek, a munkának, az emberek közötti érintkezésnek, a különböző művészeteknek és tudományoknak, a politikának, a gyermeknevelésnek, az ismeretterjesztésnek, a szórakozásnak, az ítélkezésnek, a szerelemnek stb. egyszóval: az életnek. A színházművészet az emberiség törzsfejlődése és történelme folyamán a mindennapi gyakorlatból alakult ki, kezdetben életszinjátszássá az életszinjátékokban, majd művészies tevékenységekké az ünnepi színjátékszerű szokásokban, végül Önálló színházművészetté az intézményesen működő szini alkotóműhelyekben, a mai értelemben vett színházakban. A gyakorlati tevékenységnek, amelyből a színházművészet kifejlődött, két oldala vam a testi, a fizikai, amely közvetlenül másoktól is érzékelhető, és a lelki, a pszichikai, amelyet közvetlenül csak a tevékenységet végrehajtó, cselekvő alany érzékel belső érzékeivel. Egy tevékenység-folyamat minden mozzanatát, minden cselekvését az ember előbb képzeletében hajtja végre - bár erről nem mindig vesz tudomást -, s csak azután realizálja mozdulataival vagy hangjával, beszédével az elképzelt cselekvést. A színjátszás lényegében nem más, mint képzeletben felidézett, múltbeli vagy képzeletben végrehajtott jövőbeli cselekvés, amelyet a tevékenykedő ember mások számára is saját testében és ennek cselekvő megnyilvánulásaival, tehát mozdula-