Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A cselekvés esztétikája

A színielőadás folyamán a nézőnek és a szinészalaknak is többrétegű a környezete. A nézőé a szinpad, a nézőtér és a többi néző. A szinészalakoké: a színhely, a szintér, esetleg a cselekményben nem tevékenykedő személyek, (például egy mozdulatlanul őrt álló katona) és a nagy- vagy kisméretű nézőtér. A környezet első rétege, amit a néző és a szinészalak közvetlen környezetében lát és hall: az érzékletes réteg, amely lehet kellemes vagy kellemetlen. Ezen a felszíni rétegen át érvényesiti hatását a környezet második rétege, a pszichikai réteg. Elsősorban a szinpadi környezeté, de a nézőtéré is. Más felfogói készségre hangolja a nézőt és a szinészt is a teli nézőtér, és megint másra az üres. A közönség mindenekelőtt a szinészalakok pszichikai tartalmát fogja fel mozdulataikon, hangjukon, beszédükön, énekükön át, de megérzi a nézőtársak hangulatának változását is, figyelmének lankadását, a mozgásokból, zajokból, köhögésekből, nevetésekből (természetesen a szinész is). A szinpadon megelevenedő szinjáték szempontjából különösen fontos a környezet harmadik rétege: az érzékletes és pszichikai rétegen át érvényesülő általánosabb társadalmi jelentés rétege. A néző magával hozza a szinházba társadalmi környezetét, érdekeit, érdeklődését, amely a szinjáték hatására a többi nézőével többé-kevésbé összeolvadva átalakul benne, megerősödik vagy meggyengül. A szinjáték mély és tartós művészi hatásának végső meghatározója, a szinészalakok és a szinpadi környezet egymásra és együttes közönségre hatásának lényege: az érzékletes és pszichikai rétegen át érvényesülő társadalmi jelentésű és társadalmi jelentőségű, tükröző és változtató cselekvés .